Ma reggel össze kellett szednem minden erőmet, hogy felhúzzam magamra a futócuccot és elinduljunk a Duna-partra, de végül csak sikerült. Magát a futást még mindig nem kedveltem meg, de utána olyan, de olyan jó kedvem lett - ahogy történt ez az elmúlt 2 alkalommal is -, hogy egészen biztosan folytatom legalább szombatig :) Természetesen Panka is nagyon jól elvolt, sokat rohangált most is, ki is fáradt rendesen ő is, mire hazaértünk. Ám nem pihenhetett sokat, mert 12 körül indulunk kirándulni a Normafához. Átsétáltunk az Erzsébet kilátóhoz, aztán vissza, kb. 1,5 órás kis kirándulást kerekítve a dologból. Mivel pár éve két sétáló - illetve vadak után rohanó - kutyát kilőttek a vadászok a Normafánál, ezért  elővigyázatosan Panka most is megkapta a kis kukás-kutyás mellényét, amivel igen nagy sikert aratott a többi kiránduló körében; az egyik páros még fényképezkedett is vele :D Fel, s alá rohangált, szaglászott, vadászott, imádni való volt! Szívmelengető volt látni, mennyire élvezi a dolgot. Persze a sok inger teljesen leszívta az agyát, amit ugyan a séta során nem mutatott, de már az autóban bealudt, itthon meg azóta is mélyen horpaszt - versenyt horkolnak Zolival :D

Két csudijó telefonos képet csináltam a sétát megörökítendő:

Edzés címszó alatt nem kell valami ultrabrutál 42 km-re gondolni, csak a Petőfi és Lágymányosi-híd közötti szakaszt immár nem sétálva, hanem futva tesszük meg. A google térkép szerint oda-vissza kb. 2 km a táv, tehát pont 2/3 a holnaphoz egy hétre teljesítendő 3 km-nek. Az én edzettségi szintemmel még ez is szép teljesítmény, de azt nem gondoltam, hogy nem csak nekem van szükségem némi előképzésre :) Igaz, hogy kb. pont délben mentünk le, nem vittem vizet, stb., stb., de Panka meglepően rosszul viselte a tréninget! Ma még póráz nélkül mentünk, hogy megnézzem, egyáltalán végig bírom-e futni, de holnaptól muszáj lesz gyakorolnunk pórázzal is, hisz a Kutyafuttán sajnos szoros közreműködéssel kell letudunk a távot. Tehát holnap reggel - még hűvösben - lódulunk ismét neki, aztán majd meglátjuk.

Ja, hogy Panka miért küzdött annyira? Mert ha csak sétálunk, akkor sokkal több ideje van szagolgatni, pihengetni, viszont így sűrűn kellett utolérnie, holott azért az én tempóm inkább lassú kocogás, mint futás - amolyan nagyifutás :)

Idén is megrendezésre kerül a Kutyafutta rendezvény, amin már tavaly is részt szerettem volna venni, de akkor még nem tudtuk elhozni Pankát, így arról lecsúsztunk. Idén viszont semmi sem tart vissza, jövő hét szombaton irány a Városliget! A táv 3 km, így holnap reggel elkezdjük az edzést. A saját erőnlétem hiányosságain kívül a másik problémát a gazdi mellett futás okozhatja; eddig egyszer próbáltuk, inkább kevesebb, mint több sikerrel. De nem adjuk fel, szombatra remekül fog menni, érzem. Az amatőr és örökbefogadott kategóriában indulunk nagyonagyon büszkén, remélem fogjuk tudni teljesíteni a távot - azaz fogom bírni, illetve Pankán sem fogok átesni, amint a többi kutyához rohan... :) 

www.kutyafutta.hu

A 2XX Könyvkiadó tavaly remek ötlettel állt elő: örökbefogadások történeteit szerkesztette egy könyvvé és adta ki Örökbefogadva címen. Tavaly sikerült teljesen elfelejtenem a dolgot - pedig imádom a témát és "beszélni" is szeretek, szóval tényleg sajnáltam. Tegnap láttam az RR fórumán, hogy ismét meghirdetik a dolgot, szeptember környékére tehető az új kötet megjelenése, július 1. a beküldési határidő. Billentyűzetet ragadtam, és megírtam legkevésbé sem dióhéjban (én úgy nem is tudom) Panka történetét. Bemásolom ide, de figyelmeztetek mindenkit, nagyon hosszú!!! Kíváncsi vagyok, hogy kiveri-e a biztosítékot a karakterszám a szerkesztőknél... :) Nagyon béna lett?

A kályhától kezdve: 2009. decemberében egy reklámügynökségnél kezdtem dolgozni, aminek ügyfele többek között a Mars Magyarország Kft. is volt. Január elején egy tárgyalás előtt beszélgettem a főnöknőmmel a kutyákról és a kutyás irodákról, mikor kiderült, hogy az akkori ügyvezetőnk nagyon szereti a kutyákat és támogatja a közös munkát is, azaz be lehet vinni az irodába a jól nevelt ebet is. Mivel régi álmom volt egy olyan négylábú, akit mindenhova magammal tudok vinni, egy hullámhosszon vagyunk, igazi társ - azaz mint a filmekben -, több sem kellett, rávetettem magam a témára. Eszelős mennyiségű kutyát néztem meg az interneten, az összes fórumot és szakirodalmat végigolvastam, a barátaimat csak ezzel traktáltam. Lényeg, hogy nagyon alapos munkát végeztem, hogy megtaláljam az ideális lakáskutyát. 13 éves korom óta vannak a szüleimnél kutyák, de mikor még otthon laktam, messze nem tudtam ennyit a lelkükről, a nevelésükről, illetve az elköltözésem óta nem is tudtam annyit foglalkozni a jelenlegi két pulival, mint szerettem volna, ezért nagyon izgultam egy esetleges "saját kutya" örökbefogadásának lehetősége miatt. Három menhelyre mentem ki személyesen is, Tökölre és Vácra egyszer-kétszer, a Noéba számtalanszor - gyakorlatilag 2010. augusztusáig minden szombaton kint voltunk a barátommal menhelyi lakókat sétáltatni. A barátom említése azért is fontos, mert ő a legkevésbé sem volt kutyás, kicsit sem támogatta az ötletemet, egyáltalán nem örült az örökbefogadásnak. Ennek ellenére irtó rendes volt, jött velem, hallgatta a sztorikat, nézegette a képeket; úgy sejtem tudta, hogy hajthatatlan vagyok. Sajnos nem ő volt az egyetlen, aki finoman fogalmazva sem lelkesedett az ötletért - a "a kutyának a kertben a helye" családom is az ellenzék szerepét játszotta. Egyetlen támogatóként a húgomat tudom megnevezni, aki ez idő alatt Spanyolországban tanult és dolgozott, és aki január első heteiben "szerezte be" saját örökbefogadottját, egy chihuahua keverék vadállat személyében.
Én itthon egy chihuahuanál kicsit nagyobb és kutyább kutyát szerettem volna, rövid szőrű, közepes méretű, kutya alakú, lehetőleg kislányt. Már az első körben a találatok között volt egy 2004-2005 körüli születésű vizsla keverék leányzó. A képeken egyszerűen gyönyörű volt, és sajnos már 2009. szeptembere óta volt a menhelyen. A messzi Vácon lakott, így egyelőre talonban tartottam, de még hetekkel később is naponta megnéztem, megvan-e még. Közben a Noé Állatotthonban is lettek szerelmeim, akiket rendre elvittek az orrom elől - ma már tudom, hogy a Sors akarta így. A kereséssel töltött kb. második héten találtam rá a Retriever Rescue csapatára is, akik régi szerelmeimet, a labradorok (és persze a goldenek) sorsát egyengetik. Több imádnivaló védenc is volt a "kínálatukban", így nagyon nehéz döntés előtt álltam.
Mire végre július-augusztus környékén átköltöztünk az új lakásunkba, és mindkettőnknek volt olyan hete, mikor ki tudtunk venni pár nap szabit, tényleg el kellett dönteni, hogy kit válasszunk, mert nagyjából a most, vagy soha alapon vagy azon az adott héten, vagy ki-tudja-mikor lett volna a következő ideális hét az örökbefogadásra.
Tehát a választás: legyen egy fajtatiszta, leinformálható retriever, vagy legyen egy középkorú, teljesen ismeretlen, sötétbarna-fekete keverék, akiért a majd' egy év alatt csak mi érdeklődtünk? Természetesen az esélytelenebb pályázó nyerte a versenyt, annak ellenére, hogy az akkor még Danka néven futó kutyáról tényleg semmit sem tudtunk, csak azt, hogy nyugodt. A frissen festett lakásba, a frissen vásárolt bútorok közé bevinni egy zsákbakutyát nagy bátorságra vallott - vagy legalábbis akkor én annak gondoltam. A döntés megszületése után augusztus 14-én, szombaton kimentünk Vácra ismerkedni kicsit a leendő családtaggal. Azt tudni kell a váci menhelyről, hogy itt nem 3-4 személyes kennelekben vannak, hanem nagyobb, 20-30 személyes placcok, külön hierarchiával, társadalmi rendszerrel, így nem lehet "csak úgy" kihozni egy kutyát egy kis sétára. Ezt láthattuk is, mikor a hölgy bement Dankáért - kifelé jövet egy társa beleharapott az oldalába, de szerencsére csak egy fognyomnyi sebet okozott. Ez persze őt egyáltalán nem zavarta, megkapta a hámját, felcsatoltuk a pórázt és elindultunk a menhely mellett szántóföld felderítésére. Legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem húzott, vagy legalábbis sokkal kevésbé, mint amire 1 éve séta kihagyása után számítottam volna. Kedves volt, önálló, de nem az a nyakba-ugró. Igazság szerint nem volt az az "ő az igazi" érzés, de addigra már döntöttünk, és különben sem akartam cserben hagyni őt. Így a kb. 30 perces séta után visszatértünk elintézni a papírmunkát és megbeszélni a hétfő reggeli tényleges örökbefogadást - a hétvégén még volt valami programunk, ami miatt hétfő reggelig kellett várnunk. A kutya az irodában már halvány jelét adta annak, hogy tudja, mi az a fotel, és legkevésbé sem szeretné mással megosztani azt. A további balhékat elkerülendő, magánzárkát kapott hétfőig és egy olcsóbb bolhanyakörvet, elvégre lakásba fog költözni pár napon belül. Az új életével új nevet is szántunk neki, bár nem volt nagy változás, Danka helyett Panka lett - egyikre sem hallgatott, természetesen.
Az élősködők és a kosz eltávolítását szakemberre akartam bízni mindenképpen, ezért bejelentkeztem még szombaton a közeli kutyakozmetikába egy alapos fürdetésre. 2010. augusztus 16-án, hétfő reggel 8-ra kimentünk Vácra, bepakoltuk a kutyát az autóba, közelharcot vívtunk az anyósülésért, elvittük a barátomat dolgozni, majd nagyon sétáltunk a környéken, míg végre elérkezett a fürdés időpontja. Iszonyú mennyiségű bolhát számoltunk össze a kozmetikus lánnyal, valamint a koszon kívül barnás szmötyi is folyt le a szenvedő alanyról, így tényleg hasznos volt a profi segítség. A tisztálkodás után immár a vadiúj Kiltix bolhanyakörvével felszerelve be mertem hozni a lakásba. Megmutattam neki a nappalit, a konyhát, az ágyát, a játékait. Cuki volt, körbeszaglászott, majd szinte kérdezte, hogy "ok, ki vagy te és mit akarsz tőlem?" Mivel eszelősen féltem a szobatisztaságra neveléstől és egyébként is az összeszokásra szántam azt a hetet, így elindultunk sétálni a közeli futtatóba, ahol bátortalanul elengedtem, hadd szaladgáljon kicsit. De ő nem szaladgált. Felült mellém a padra, csak ült és figyelt, el sem mozdult mellőlem. És én imádtam ezért! Délután még elmentünk az állatorvoshoz egy általános vizsgálatra, féreghajtó beszerzésre, oltások megbeszélésre és a chip átregisztrálására. Este elautóztunk a barátom munkahelyére, majd sétáltunk még sokat aznap. Nagyon fura volt, hogy a sok séta ellenére sem akarta a dolgát elvégezni, kezdtem aggódni, hogy tényleg gond lesz a szobatisztasággal. Pár nap elteltével azonban beállt a rendszer, már nem naponta egyszer pisilt 5 litert, hanem "mert" normális kutya lenni. Úgy sejtem ez azért alakulhatott ki, mert a menhelyen próbálta a minimálisra csökkenteni azon esetek számát, amikor sebezhető pozícióba került. A rossz menhelyi tapasztalatokat még pár hétig nyögtük, eleinte a fajtársakkal sem volt felhőtlen a viszony, de azóta szerencsére minden rossz a múlté, a jelenben egy csodálatos, kedves, ismerkedős és nyugodt kutyánk van. A lakást rendeltetésszerűen használja, bár a régi könyveket és bélyegalbumokat kicsit fentebb kellett helyezni a polcon (gondolom az enyv miatt érdekes számára), valamint kaját sem tanácsos elől hagyni, de az apróbb csínytevések nyilván a legjobb családokban is megesnek. Most már a száraztáppal is megbarátkozott (a bárányos-rizses lett a kedvenc), a folyamatos hasmenés okát is megtaláltuk (a fogtisztító rudak), a büdi bolhanyakörvet kellemes illatú spot-onra cseréltük, és ami a legjobb: rájöttünk, hogy mi ugyan meg voltunk róla győződve, hogy minden reggel 6-kor le KELL menni sétálni, egyszer nem sikerült időben felkelni és észrevettük, hogy a kutya tulajdonképpen 7.30 előtt fel sem kel magától! Az örökbefogadását követő hétfőn már jött velem az irodába, ahol a kezdeti izgalmak után tökéletesen viselkedett, szó szerint észre sem lehetett venni, hogy ott van! A kollégáim is kedvelték, kis idő után kialakult az irodai napirend is. Jártunk kutyasuliba, először a Váci Suttogókhoz, majd a Cerberosba szocializációs tréningre Tesóm kutyája miatt (ez egy másik történet), és most tervezem, hogy a Népszigeti Kutyaiskolát is kipróbáljuk (hogy az apróbb csínytevések is elmúljanak). A jutalomfalatoknak hála szinte 100%-osan behívható, ami a környék kutyáinak nagy részéről nem mondható el, így igazán büszkén engedem el, hisz tudom, max. a második hívásra visszajön. Rengeteget tanultam tőle a kutyákról, teljes nyugalommal engedhetem oda bármelyikhez, mert ő tudja, érzi, hogy melyiket kell elkerülni, melyiket lehet csak megszaglászni, majd kell békén hagyni, és melyikkel lehet játszani is az ismerkedés után. Mostanra már vannak sétatársak is, vannak nagyon és kevésbé kedvelt kutyák, de alapvetően mi vagyunk neki, és ezt ő nagyra értékeli. Szerintem nagyon szeret nálunk lakni, és egészen biztos, hogy előző életében is lakáslakó volt. Sokat autózunk vele, szinte napi szinten jövünk-megyünk, sőt, volt velünk Ausztriában síelni is és a nyári tengerparti nyaraláson is számítunk a részvételére. A Retriever Rescue-t sem felejtettem ám el, Szilveszterkor befogadtunk egy labradort pár hétre, majd a síelés után egy goldent - szintén ideiglenesen, az új gazdi megtalálásáig. Panka mindkettővel normálisan viselkedett, bár az egyke kutya státuszát nem szívesen adná fel, így egy ideig még biztos nem lesz állandó társa.
Ahogy minden kapcsolatban, úgy nálunk is vannak nézeteltérések, pl. az utcán talált ételmaradékokról is megoszlik a véleményünk, de alapvetően egy nagyon jó kutyát kaptunk, akivel közösen még nagyon sokat fogunk tanulni egymásról az elkövetkező remélhetőleg még igen sok év alatt.

Na nem nálam, hisz az előző bejegyzésemben taglaltam, hogy mennyivel könnyebb egy kutyával, mint kettővel. A kutyahiány Pankánál alakult ki, tudniillik Scott péntek óta Feliciánnál van, azaz azóta Panka egyedül képviseli a négylábúak faját itthon. Már tegnap feltűnt, hogy mennyire játszani akar minden szembe jövő kutyával, de a mai sétán egyértelműen megmutatta, hogy neki nagyon hiányzik Scott, vagy legalábbis egy másik kutyalény, akit lehet itthon gyűrni. Eddig válogatott a játszópajtások között, nem minden kutyára volt "rágerjedve", Scott hiányában viszont nem válogat, MINDEN kutyát hív játszani. Nem gondoltam volna, hogy Tanker valaha is így fog viselkedni, eddig meg voltam róla győződve, hogy ő a tökéletes egyke kutya. Gondolom lesz nagy öröm, s bódottág, ha hazajön a Maki.

Az elmúlt 1-2 hónapban többféle fondorlatos módon próbáltam rábírni Zolit, hogy engedje meg a további RR-es ideiglenes kutyák befogadását, vagy egy saját második kutya beszerzését. Minden kérésem süket fülekre talált. És az utóbbi pár napban rájöttem, hogy jobb is ez így. Egyetlen húgom ugyanis épp látogatóban van Scott szülőföldjén, viszont Scott nélkül, akit a mi, azaz inkább az én gondjaimra bízott. Mióta nálunk laknak legtöbbször egyszerre visszük le a dögöket sétálni, de legtöbbször nem egyedül megyek velük. Múlt hét péntek óta viszont szinte mindig tele van mindkét kezem kutyákkal a séták során, akik nyilván 5 különböző irányba húznak, össze-vissza intézik ügyes-bajos dolgaikat, és a legínycsiklandóbb nyalánkságokat fogyasztják a két egymástól legtávolabb eső bokor alján. Tehát nem egyszerű a dolog, mondhatni igen nehéz ugyanúgy figyelni mindkettőre, nem is megy olyan jól... Így sajnos győzött a felelősségteljesebb és reálisabb felem: egy ideig egészen biztosan nem lesz második saját kutyánk. Ha mégis így döntenénk, akkor is csak abban az esetben, ha Pankával tökélyre fejlesztettem a kommunikációt (direkt nem írtam azt, hogy azt csinálja, amit én mondok), és összehangolva tudunk együtt sétálni, nem kell minden másodpercben azt figyelnem, hogy épp milyen dilijének enged. Ha ezen a kihíváson túl vagyunk, jöhet a következő :) Addig viszont csak fájdíthatom a szívem a sok gyönyörű fekete-barna vizslaszerű ebek láttán:

http://www.allatok.info/animal.php?a=10401033&breed=vizsla&start=20

http://www.allatok.info/animal.php?a=10401605&breed=vizsla

Egy csodálatosan kutyás szombattal kezdtem neki a húsvéti hétvégének. Reggel 7-kor lementünk a szokásos sétánkra a Duna-partra az ebekkel, de igyekeznünk kellett, hogy 9.30-kor el tudjak indulni a Népszigetre a Népszigeti Kutyasuliba Korom Gábor előadására. Igaz, hogy csak 10.26-ra értem oda, mert egy db tábla sem jelezte sehol sem az utat, így kóvályogtam vagy 20 percig, mint gólyaf*s a levegőben, de végül megtaláltam a sok autót és kutyát. Az előadás briliáns volt, a pasinak valami hihetetlen kisugárzása van, nem csodálom, hogy hallgatnak rá a kutyák - és az emberek :) Maga a tanfolyam elég drága, 47.000 Ft, és mindössze 7 hét, de Gábor meggyőző előadásának köszönhetően elhatároztam, hogy benevezünk egy tanfolyamra, ha ismét lesz munkám (és fizetésem...). Addig is a szombati tippek alapján próbálom finomítani a kommunikációt a kutyákkal és a klikkert is elkezdjük sűrűbben használni. Az előadás után, ami negyed 1-kor ért véget, igyekeztem haza, hogy le tudjam vinni a kuttyokat egészségügyi szünetre (nem is értették, mit akarok tőlük délben...), majd rohantam tovább a Kőbányai Happy Dog Kutyaiskolába, ahol német juhász fajtamentős örökbefogadó nap volt, több más szervezet - többek között az RR - részvételével. Ugyan sok érdemi munkát nem végeztem, de szinte egész délután volt a kezemben póráz egy goldennel, vagy labradorral a másik végén, akiket lehetett reklámozni, simogatni, mesélni róluk az érdeklődőknek. Az első rám bízott kutya röpke 1 óra alatt gazdis is lett, 14.45-kor már indultak a fajtamentő lányok a leendő gazdik után házhoz szállítani a kutyát - Sidney nem sokat teketóriázott, gyorsan eladta magát :) A délután folyamán még gazdis lett másik két kutyus, valamint volt több komoly érdeklődő egy labradorra is, így igazán eredményesnek mondhatjuk a napot. Nagy élmény volt, és nem csak a csudicuki kutyák miatt, hanem mert végre arcokat is tudtam kötni a fórumos nevekhez, és végre Fruzsival is találkoztunk. A jövőben a többi hasonló rendezvényen is szeretnék majd részt venni, remélhetőleg akkor már "saját" ideiglenes kutyával felszerelkezve is. Készítettem pár képet is, a kedvencem ez:

Bármelyik kutyás könyvet is kezdem el olvasni, minden író azzal kezdi, hogy "az első kutyám..." Több mint 8 hónapja írogatok Pankáról, Scottról és az ideiglenes RR-es kutyákról úgy, hogy egy szót sem ejtettem az én (mi) első kutyámról (kutyánkról) Pongóról. Pongó nem meglepő módon egy dalmata fiú volt, akit 13 éves koromra tudtam/tudtunk kikönyörögni Anyuékból. Pusztán a szerencsén múlt, hogy dalmata lett, a család nagyja ugyanis foxit kívánt volna, az apraja viszont a pöttyös kutyát. És ha már a kalapból Fortuna a dalmata cetlit repítette mostohaapám tenyerébe, akkor gyorsan szert is tettünk egy kissrácra. 7 hetes volt, gyönyörű, szinte teljesen szimmetrikus pöttyökkel - amik már 7 hetes korában is szépen látszottak. (akik esetleg nem tudják, a dalmaták fehéren születnek, a pöttyök csak később jelennek meg a kis habtestükön). Megérkezett tehát Pongó - eme névválasztást 10 éven keresztül bántam... - és elvarázsolta az egész családot. Folyton éhes volt, bolondos volt, játékos és - úgy emlékszem - már az első perctől kezdve domináns. Nem mentegetőzni akarok, de 13 évesen, bármiféle kutyás tapasztalat és családi okítás nélkül, a vidéki kutyatartási kultúrával sajnos nem alakultak jól a dolgok. Pongó séta közben húzott, így hamar póráz nélkül közlekedtünk a kis utcákban, ahol kisebb eséllyel szaladt ki az autók elé. Nem jött vissza, ha hívtam, csak ha ő is úgy gondolta, ha egyszer odaadtad neki a kaját, akkor azt max. acél kézzel lehetett tőle elvenni hangos morgások közepette. A mostani tudásommal már látom, hogy mindent elrontottam/elrontottunk. A kapun ugyan nem ment ki, de ez is csak egy alapos fenyítésnek volt köszönhető, amit még végignézni sem bírtunk mi, a család nőtagjai.

Még most is sokat sztorizgatunk Pongóról, mert annak ellenére, hogy egyértelműen domináns falkavezér volt, nagyon jófej kutya is volt. Igazi egyéniség. A kaja volt a mindene, így az ül!, fekszik! kb. 5 perc tanítás után stabilan ment. Nem jelentett neki akadályt az alufóliába csomagolt és az autó csomagtartójába elrejtett grillcsirke megkaparintása sem. Duplán vacsorázott, mert Nagyival is mindig elhitette, hogy elfelejtettük megetetni, így kb. 35 kilósra hízott. Míg karcsúbb volt, simán kivette Tesó babáját a babakocsiból és beült a helyére napozni. Együtt aludt a macskával, egymást melegítve a nagy hidegekben. Tavasszal és a jó idő beköszöntével a ház keleti falának dőlve kinyújtott hátsó lábakkal napozott. Séta közben a kapukon belülről üvöltő kutyákra nagy ívben tojt, és a kapukon kívül lévő fajtársakkal sem foglalkozott nagyon sokat. Ha séta volt, akkor csak a séta volt, se kép, se hang. Udvari kutyáknál sajnos nagyon megszokott módon ezek a séták azért is voltak különlegesek, mert sajnos igen ritkán került rájuk sor, hisz "mozog ő eleget az udvaron".

Nagyon szerettük a kis haspókot, ezért is sokkolt mikor a kutya elvesztette látását. Ami még sokkolóbb, hogy ez nem egyik napról a másikra, hanem szépen, fokozatosan alakult ki. Ám mivel nem figyeltünk rá eléggé, észre sem vettük, csak mikor elkezdett furán viselkedni. Kiderült, hogy a magas vérnyomása miatt vakult meg, és ment tönkre a mája is. Még pár hétig elvolt, élt, mint előtte, nem véve tudomást a látásvesztéséről, de aztán az egyik este nem ette meg a vacsoráját. Másnap reggel kihívták Anyuék az állatorvost, aki elaltatta, mert a nem evés komoly fájdalmakra utalt. Este érkeztem haza, elbúcsúzni tőle. Reggel mostohaapám ásott az udvar végében egy sírt, ahova egy kabátban csavarva (mert mindig fázott) eltemettük.

Régebben is sűrűn eszembe jutott, de most, hogy így belevetettem magam a kutyázásba, szinte minden nap gondolok rá. Hogy mi mindent elrontottam, mi mindent csinálhattam volna másképp, és hogy mennyivel több időt kellett volna vele foglalkoznom. Talán ezt kompenzálom most Pankával, ezért is szeretném, ha Panka és én köztem teljes lenne az összhang, és boldogan élnénk egymás társaságában. Úgy tűnik mindenkinek "kell" egy ilyen elrontott, vagy kevésbé jól kezelt első kutya, hogy tudjunk tanulni a hibákból. Bízom benne, hogy én tanultam, és Pankán keresztül még nagyon sokat is fogok tudni tanulni a kutyákról.

Végül íme egy kép Pongóról, a legeslegszebb dalmatáról:

Ma a csodálatos jó idő kiűzött minket a téglagyárból és nyakukba kapva Pest megyét, elzarándokoltunk Tinnye mellé a Garancsi-tóhoz. Ez a tó egyrészt kis aranyos, 2009-ben EU-s támogatásból rendbe rakták a környéket, másrészt híres forgatási helyszín, ugyanis itt forgatták az Üvegtigrist. A lakókocsi azóta is ott áll, büféként üzemel. Nyílt közben egy étterem és panzió, legkevésbé sem kutyabarát, ahogy a számtalan tábla jelöli, illetve a tó körüli szép kis út mellett padok és tűzrakóhely. Azt hiszem nem utoljára jártunk arra, de legközelebb kicsit több időre és több elemózsiával felszerelkezve megyünk.

Addig is pár életkép:

Olyan sokat jártunk a Népligetbe sétálni reggelente, hogy teljesen el is felejtettem, hogy 5 percre lakunk a Dunától. Mivel mindig is "vizes városban" szerettem volna lakni, ezért nagy vétek elpazarolni az ilyen sétákat. Így mostanában le szoktunk járni a Petőfi és Lágymányosi híd közötti sétányra szaladgálni. Sok kutyával is szoktunk találkozni, többel, mint a Népligetben, kevesebb emberi "szemét" van, bár azért a bokrokba így sem szeretem beengedni a leányzót - de legalább kábszeres tű nincs :) Az időjárás mostanában igazán bolond tavaszi, fúj a szél, mint egy tornádó, így nem nehéz olyan képet készíteni, ahol a kutya egy, vagy mindkét füle lebeg. Íme a két kedvencem:

Az elmúlt 2 hétben találkozunk Kate-tel és Sophieval is. Kate kicsivel több mint 4 hétig volt nálunk, Sophiet pedig a focussal hoztuk el előző gazdáitól, akik nem tudtak elég időt rá szánni (=gyakorlatilag kivert kerti kutya volt, zéró foglalkozással...).

Kate csodálatosan beilleszkedett új családjába, mindenkit a mancsa köré csavart. A két kissrác imádja, Kate is őket. Réka mesélte, hogy néha úgy kell leszedni a srácokat a kutyáról, párnaként használják. A sok fésüléstől és foglalkozástól gyönyörű lett a bundája, meg persze most cseréli a téli rucit nyárira, így igényli is a törődést. Sétáltunk egy nagyot az Óhegy parkban, de sajnos annyira el voltam foglalva a sok ingerrel, hogy elfelejtettem fényképeket készíteni...

Ahogy most vasárnap Sophie-ról is... Ő múlt héten balesetet szenvedett, megrándult a jobb mellső lába, de kapott szurit és bogyókat, így mostanra már rendbe is jött. Sanyi imádja, és ami még jobb, Lili is (Lili Sanyi másik goldija)! Mikor elhoztuk az egész kutya egy merő ideggóc volt, látszott rajta a 1,5-2 év sétáinak hiánya. Kitakarította a bal fülemet kompletten, összeszőrözött és lány létére fiús mozdulatokat tett a lábamon. Tehát igazán nem volt könnyű eset, bár reméltem, hogy a rendszeres séta és foglalkozás hatására megnyugszik kicsit. És ez így is lett! A lakásban nagyon szépen viselkedik, a séták során is egyre kevésbé húz, a futiban az összes kutyával nagyszerűen kijön, és úgy egészében véve nagyon jó kutya. Pénteken volt kozmetikusnál, immár kívül is gyönyörű lett, az egész futi a csodájára járt :)

Azt nagyon sajnálom, hogy Gini/Bori kutya gazdája előkerült, mert neki is jó esélyei lettek volna egy gondos gazdit találni a régi gondatlan helyett. Róla azóta semmit sem tudunk, hogy a gazdi bátyja magához vette, csak bízni tudunk abban, hogy jobb sora van.

Nagyon szeretném folytatni az ideigleneskedést, csodálatos érzés, mikor Réka, vagy Sanyi felhívnak és beszámolnak a fejleményekről. Már csak Zolit kell meggyőzni erről :)

Akinek kutyája van - főleg lakásban tartott - egyértelmű, hogy védekezik az élősködők ellen. Természetesen mi is így teszünk. Mivel próbálom kerülni a vegyszeres megoldásokat az élet minden területén, bolha- és kullancsirtóból is a bio, illóolajos változatot használjuk. 4 hetente kell csepegtetni, illetve végigkenni a gerinc mentén, minek hatására kb. 2-4 napig kellemes, citrom-szerű illatú lesz a kutya. Meg persze "ragadós", tiszta punk. Gyakorlatilag bekutyásodásunk 2 hetétől ezt használjuk, eddig maximálisan meg voltam vele elégedve. Igen ám, de most kezdődik a kullancs szezon. Ennek első jelét hétvégén meg is tapasztalhattuk, mikor láttuk, hogy a kutyák egy kávébab nagyságú kavicsot szagolgatnak élénken. Mikor a tenyerembe véve megláttam, hogy a kavicsnak lába is van, nyilván sikítva elhajítottam (tipikus nő...). Zoli végül megállapította, hogy egy degeszre tömött kullanccsal van dolgunk, egyenesen Panka nyakából kipotyogva - még látszott a vérszívás helye is. Másnap reggel elmentünk dokihoz, hogy megkérdezzük ilyenkor van-e még értelme a védőoltásnak, illetve milyen védőoltások léteznek "kullancs-kór" ellen. A doki kettőt említett: egy Lyme-kór ellenit, amit évente egyszer kell beadni, illetve egy másikat a babéziózis ellen, amit havonta kell beadatni, és állítólag nagyon fájdalmas maga az oltás, illetve hány és hasmegy a kutya utána, tehát csak nagyon indokolt esetben ajánlja. Abban maradtunk, hogy figyeljük a kutyát gyanús jelek után kutatva (bágyadtság, láz, stb). Eddig szerencsére semmi, az utcán zsizsik, itthon nyugis, mint mindig :)

Ismét sikerült 2 hetet kihagyni, pedig történtek ám dolgok. Először is: megszegtem a cerberos szabályait, így széttárták a karjukat, nem tudnak velem mit kezdeni. Ez első körben nagy csalódás volt nekem, mert szerettem volna megfelelni, és kutyás szakemberek véleménye különösen fontos számomra. De aztán megbeszéltem magammal, hogy Panka jó kutya, mindig visszajön, max. 2 hívással később, mint ideális lenne, a bokrokban uzsonnázásról meg úgyse nagyon tudták volna lenevelni saját elmondásuk szerint sem. Tehát úgy könyveltem el magamban, hogy Scott miatt mentünk, és megtettük, amit megkövetelt tőlünk a haza. Mondjuk kárát nem láttam a kísérletnek, bár kicsit nehezen viseltük, de talán annyi hasznunk még származott is belőle, hogy komolyabban betartjuk a 4 alapszabályt, amit még a Jan Fennell könyvekben olvastam (etetés, séta, újraegyesülés, elindulás-megérkezés). Kicsit talán jobban hallgat ránk, vagyis rám, de alapvetően maradt minden a régiben.

Scott még fog járni suliba, mert úgy látszik nála működik-működget a dolog. Nyilván nem vártunk csodát, sejtettük, hogy ez hosszabb folyamat lesz, de a következő 15 év szerintem elegendő lesz, hogy normális kutya váljon belőle. És Tesó kitartó, kemény gazdi (ugye, Tesh!? :D ).

Jah, voltunk dokinál. Bűzmirigy és szőrtüszőgyuszi. 2 hónap múlva kell visszamennünk kontrollra, de sok jóval nem kecsegtetett a dokinő, ez hajlam kérdése. És mivel a múltkori kutyakozmetikás bűzmirigytisztítás nagyon szenvedős volt - és gyanítom ezáltal a mostani, dokinős is -, ezért nem kísérletezünk többször, ha igény van, irány a doki. Marhára boldog vagyok. De így legalább megtudtuk, hogy a titerszintje remekséges a kutyának, így akár jöhetne is velünk a Ködös Albionba - ezzel kapcsolatban majd nyár körül várható döntés részünkről, de Pankát már 6 hónappal az utazás előtt el kell kezdeni felkészíteni.

RR-es kutyánk sajnos most nincs, Zoli bekeményített. Nagyon rágom a fülét, de csak kevés esélyt látok rá, hogy ismét beadja a derekát. Pedig most is lenne menteni való kutya, és Kate is milyen jól sikerült mentvény lett! :D Jut is eszembe: vele minden ok, épp vedlik, gyakorlatilag 1/3-át elveszítette eredeti szélességének :D A mostani táptól gázkamrává varázsolta a lakást, ezért újat fog kapni. Pénteken találkozunk velük (Tesó csütörtökön zh-zik), majd ott is csinálok fotókat. Már nagyon várom, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog reagálni ő és a többi kutya is. Jejj :)

Vasárnap ismét voltunk a kutyasuliban - reszketve vártuk az ítéletet. A múlt hét "fejlődései", vagy inkább azok hiánya miatt kaptunk még egy hét kizárást. El sem akartam hinni. Határozottabban, keményebben, következetesebben kell betartanunk az utasításokat. Pankánál annyi engedményt tehetünk, hogy nagyon hosszú (5-10-20 m-es) pórázon kell gyakorolni a behívást. Meg kell várni, míg elér majdnem a végéig, majd visszahívni. Egyszer elmondani, aztán "behúzni", ha magától nem jön. Jutifalat minden esetben jár neki - ezt nem is értem teljesen...

A bekeményítésnek megfelelően ma délelőtt kimentünk a Népligetbe kipróbálni a tegnap beújított görkorikat - régi álmom vált valóra. És mivel a görkorikon magunkat is nehéz megtartani, engedtünk magunknak és Pankának annyit, hogy póráz nélkül gyakoroltunk. Tehát gyakorlatilag úgy sétáltunk, mint eddig... Panka nagyon jól teljesített, mindig visszajött - mondjuk eddig is, legfeljebb kicsit később, mint én szerettem volna -, legtöbbször első szóra, csak ha másik kutya vonta el a figyelmét, akkor kellett kicsit többször emlékeztetni, mi is a feladat. Nagyon élvezte a nyargalást, amiben már 1,5 hete nem volt része, kellőképpen el is fáradt. (A görkorizás is remek volt, bár az akármilyen közútkezelőt szívesen végigküldeném az utakon görkorival, aztán beszélgethetnénk az állapotokról. Az autóknak nyilván meg sem kottyan a néhány centis kráter, de görkorival komoly próbatétel. Remélem holnapra nem durran be a vállam a sok csalimpálástól :) )

A délelőtti nyarga után délutánra is tartogattunk egy kis túrát. Bár csak későn indultunk el, azért csak sikerült 1-2 órára felszaladni Dobogókőre. Ott Panka megkapta a láthatósági mellényét (kifejezetten kutyáknak gyártva!) a biztonság és a vadászok kedvéért, aztán bevethette magát az erdőbe. A behívás immár 100%-osan ment, nagyon boldogan szaladt vissza hozzám és a jutifalathoz :) Elcsíptem egy "nassolást" is, de egy fújra otthagyta. A kis makit is vittük magunkkal, őt végig flexin, mert neki még tényleg szüksége van a további 'gyógykezelésre'. Nem is volt nagyon jófej, de azért ő is élvezte az új helyet. A sok szag, élmény, látvány hatására mindketten kidőltek, Panka most már teli hassal próbálja feldolgozni a nap eseményeit R.E.M. állapotban.

Képeket nem csináltam, mert örültem, hogy nem ülök seggre minden másodpercben, köszönhetően a frissen esett eső és a talaj kedves keverékének, ami olyan csúszóssá tette a turista utat, hogy művészet volt állva maradni - nem is mindig sikerült pesze :) 

Kate ma gazdihoz költözött. Réka már nagyon várta, jó csomó dolgot már be is vásárolt neki. Jó csomó dologról beszéltünk, ismét oszthattam az észt, így reményeim szerint jó csomó évig még boldogságban fognak együtt élni. Nagyon barátságos helyen fog lakni a leányzó, a nappaliban és a gyerekszobában is van kuckója. A nagyobbik srácnak nagyon tetszik a kutya, annyira kedves volt, hogy előkóstolta a Kate-nek szánt csontot. Kate-nek is ízlett :) 1 hét próbaidőben állapodtunk meg, és ha minden oké, még további 1 hétig nem találkozunk, aztán ha már megszokta Kate az új környezetet, kezdhetjük a közös sétákat.

Az átnevelés negyedik napjánál járunk és meglepő reakciókat tapasztalunk. Elsősorban a kisördög viselkedése változott meg, bár attól tartunk ennek okozója inkább a fojtónyakörv, mint maga a módszer. Látványosan nem szeret menni sétálni, miután Tesó feladja rá a ruhát, felszalad az emeletre. A séták alatt hátracsapott fülekkel oson Tesó mellett, esze ágában sincs eltávolodni tőle - nehogy megrántsa a nyakörv. A többi kutyát sem ugatja meg, támadni még véletlenül sem szokott, bár ez még mindig lehet a nyakörv miatt...

Panka kutyám már más kérdés, ő szinte észre sem veszi a változást. Oké, azt nyilván látja és érzi, hogy nincs simi, nem nézünk rá, stb., de úgy tűnik nem annyira hatja meg, azaz nem lett lelkibeteg, depis, ilyesmi. A séták során ő ugyanúgy megy a maga feje után, még akkor is, ha fojtó van rajta. Pont nem érdekli. Sőt, ma vettem észre, hogy pórázon hajlamos megugatni más kutyákat, akikhez eddig odament volna ismerkedni, most ugat. Nagyon nem örülök ennek. Ma költözik Kate, 1 körül viszem gazdihoz, utána kimegyek Pankával a Népligetbe egy kis magánórára, mikor csak vele foglalkozom. Eddig ugye elég nehéz lett volna megoldani a hátraarcot, mivel mindkét lányt én sétáltattam, nem rángathattam őket oda-vissza. Nagyon bízom benne, hogy ma délutántól jobban fog működni a módszer, mert eddig nagyon nem ment... Vasárnap megyünk vissza a suliba, immár Pankával. Kíváncsi vagyok mit tudnak vele kezdeni, úgy tűnik ő keményebb dió.

Megelégeltük Scott viselkedését, így írtam pár kutyasulinak, hogy milyen lehetőségek vannak az agresszív kutyák kezelésére. A legszimpatikusabb választ a Cerberos kutyasulitól kaptam, így tegnap délután felkerekedtünk, beraktuk Scottot, a vadiúj szájkosarát és fojtónyakörvét az autóba, és irány a 16. kerület. Legalább 15 kutya volt a problémás csoportban, kicsi, nagy, vegyesen. Nem nagyon tudtunk más kutyással beszélgetni, bár nyilván nem is ez volt a cél, de úgy láttam, legtöbb tényleg agresszív. Vagy a fajtársaival, vagy az emberrel, vagy mindkettővel. A lényeg, hogy iszonyú kedves lányokkal találkoztunk, nagyon értékeltük, hogy nem voltak lekezelőek, kedvesen, nyugodtan magyarázták, mit kell tennünk - kitámadás esetén 'kifordítani' a szituációból, kaparás esetén rászólni, fojtónyakörvet helyesen használni, stb. Mivel a legfőbb problémaforrást Scottban láttuk, így fel sem merült bennünk, hogy Pankának is szüksége lenne terápiára, de aztán a pár apró momentumból, amit meséltem az oktatólányoknak, kiderült számukra, hogy itt is vannak gondok... Mondjuk ezt eddig is tudtam, csak úgy voltam vele, hogy Panka amolyan 3/4-4-es tanuló, vannak jobb és rosszabb pillanatai, de mivel az emberekkel és kutyákkal is jófej, nem nagy tragédia. Persze terveztem, hogy azért kicsit próbálok változtatni, de most kiderült, hogy ha már együtt lakunk és egy falkához tartozunk, akkor csoportos tréningen kell részt vennünk, nem lehet csak az egyik, vagy másik kutyát kezelni. Ennek első lépése, hogy a kutyákat egy hétig kizárjuk. És nem, nem a nemlétező teraszra, erkélyre, udvarra, stb., hanem a falkából. Tehát nem szólunk hozzájuk, nem simogatjuk, nem dicsérjük, nem fegyelmezzük (csak pórázzal és kavicsokkal töltött flakonokkal), nem nézünk a szemükbe, egyszerűen nem veszünk róluk tudomást. Ma reggel kezdtük, vasárnapig kell folytatnunk, mikor majd ismét megyünk a suliba. Akkor megnézik a lányok, hogy haladtunk, milyen eredményt tudunk felmutatni, és megmondják mi a következő lépés. Arra az alkalomra már visszük Pankát is, neki sem árt egy kis nevelés :)

A módszer hátterét és lényegét itt most nem részletezném, akit érdekel, itt elolvashatja:

http://cerberoskutyaiskola.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=138&Itemid=108

Nagyon kemény hétnek nézünk elébe, kemény lesz a kutyáknak és nekünk is. Ja, és Kate közben még velünk lesz pár napig, így őt is be kell vonnunk a buliba. A cerberosos lányok szerint neki sem fog ártani, és valóban, neki is van hova fejlődnie. Az új gazdiknak ki is fogom nyomtatni az okosságokat, hogy ha van kedvük, esetleg ki lehet próbálni.

Kívánjatok kitartást! Ha minden jól megy, 1 hét múlva tök új kutyáink lesznek, akik nem húznak pórázon, 100%-osan visszahívhatók, nem tolakodnak elénk az ajtóban, nem ugrálnak ránk hazaérkezéskor, nem ugatnak egyfolytában (hallod, Scott?!), és úgy teljes egészében sokkal jobban fognak ránk hallgatni. 1 hét és néhány további szabály betartása a záloga a következő Pankával és Scott-tal töltött 6-8, illetve 15 évnek. Igazán megéri, ugye? Ezt hajtogatom magamban folyamatosan...

Tegnap, vagy tegnapelőtt valami hirdetésen, vagy sztorin felbuzdulva megírtam a bejegyzés címét: Kölyök vs. felnőtt kutya, hogy ha majd lesz időm, megírom a témáról a véleményemet. Egészen a mai nap délelőttjéig nagyon határozottan is tudtam volna ehhez a véleményhez ragaszkodni, és az eszem ragaszkodik is, de aztán találtam egy hirdetést, csokiszínű kispankák:

http://www.startapro.hu/tobbi_kategoria/allatok/kutyak/2156882

Egy pillanatra tényleg azt hittem, megvalósítható, áprilisban kiskutyával bővül a család - még Zolinak is megírtam, hogy új szülinapi ajándékot találtam magamnak :) -, de aztán persze győzött a józan ész. Pont azokkal az érvekkel győztem meg magam, amikkel ma délelőttig a többi, kizárólag kölyök kutyát kereső gazdijeltöltet. Bár azon kívül, hogy:

• szétrág mindent,
• nem szobatiszta,
• iszonyú sokat kell vele foglalkozni, ha azt akarjuk, hogy normális kutya váljon belőle
• az első éves költségek a csillagokat is elérhetik

nálunk még ezek is vannak:

• Panka nem fiatal, nem bírna egy hiperaktív kiskutyát
• egy kutyás munkahely még csak terem néha-néha, de két kutyát már 100000% százalék, hogy nem lehet bevinni
• így is várom kicsit, hogy visszazökkenjünk a normál kerékvágásba, és egy kutyára kelljen csak figyelnem a séták során, Panka mellé még egy kölyök is kész őrültség lenne
• ha a közeljövőben tervezünk családalapítást, 1 kutya is jópofa feladat lesz, nem hogy kettő! Bár nagyon sok esetben, szituációban nincs nagy különbség, hogy 1, vagy 2 kutyád van, ezt azért meg kell említeni! 

Viszont valami félelmetesen aranyosak lehetnek, nagyjából a fenti hirdetés képeihez hasonlóan tudom elképzelni Pankát is kicsiben, amit nagyon sajnálok, hogy kimaradt - számunkra, mert nyilván ő is volt kölyökkutya :)

És mivel pontosan az ilyen típusú hirtelen döntések szoktak a legnagyobb hibák lenni, és én az elmúlt hónapokban az ilyen döntések ellen küzdöttem, természetesen nem lesz létszámnövekedés a kutyafalkában. (bár azért reménykedem Zoliban, mert ő is gerjed a kölyök vizslákra :) ) Mindenesetre szívmelengető érzés volt eljátszani a gondolattal egy percre.

A hirtelen fellángolásomat letudva, megosztanám a gondolataimat a kölyök vs. felnőtt kutya témában. Nagyon sok helyen olvasni, hallani, hogy a gazdik csak és kizárólag kölyök, vagy nagyon fiatal kutyát szeretnének, mert szerintük csak azok tudnak igazán kötődni a gazdához, fiatal korban tud kialakulni a kapocs kutya és gazdája között. Még Tesóm kutyabolond expasija is így gondolta nagyon sokáig, de aztán pár hónapig egy menhelyen dolgozott, és ott olyan szintű szeretetben és ragaszkodásban volt része, amit a saját, kölyökként szerzett kutyáitól soha nem tapasztalt. Az én érveim a felnőtt kutyák mellett a következők (ezen érvek mellett döntöttünk Panka örökbefogadása mellett is):

• egy menhelyről/fajtamentőktől örökbefogadott kutya leinformálható, bőséges információt lehet kapni a belső tulajdonságairól, temperamentumáról, hajlamairól, esetleg előző életének körülményeiről. Ez alapján el lehet dönteni, hogy egy aktívabb, vagy kényelmesebb, izgágább, vagy nyugodtabb kutyát válasszunk. A legfontosabb kérdés a kutya temperamentuma, energiaszintje. Ezt 6-8 hetesen a legritkább esetben lehet teljes bizonyossággal megjósolni, és egy rossz döntés tönkreteheti a bútorokat, a kertet, a családot és természetesen a kutyát is. Egy jó döntéssel ellenben kiegészítjük a családot/falkát, majdnem mintha egy színben és anyagában tökéletesen a lakásba passzoló szőnyeget vennénk. Egy jó választás nem jelent nagy változtatást eddigi életünkön, nem borít fel mindent, hisz a kutya maga is hasonlatos hozzánk, hasonló igényekkel.
• egy felnőtt (akár fiatal, akár idősebb) kutya jó eséllyel túl van a rágós korszakán, így jó eséllyel nem tombol-rombol, mint egy hurrikán.
• egy felnőtt kutya jó eséllyel tisztában van az alapvető tudományokkal, jó eséllyel nem akkor lát először pórázt, nyakörvet, autót, lakást. Ez természetesen nem vonatkozik a szaporítótelepekről, vagy rossz körülmények közül jött, vagy egész addigi életében gazdit még nem látott egyedekre. Ám ha kezdő kutyások vagyunk, nyilván nem fogjuk ilyen nagy fába vágni a fejszénket - vagy csak profi segítséggel érdemes.
• szintén fontos, bár nem a legfontosabb, hogy egy felnőtt kutya végleges méretét, szőre színét, hosszát láthatjuk, nem a tappancsa alapján kell belőni, hogy 5, vagy 50 kilós lesz-e. Nem tudnak nekünk eladni havanese-ként fehér szőrös keveréket, akiből puli méretű kutyus lesz. Nem fogunk több 10.000 Ft-ot kifizetni egy szaporítónak a kétes minőségű árúért. Minőség alatt itt az öröklött betegségeket és további nyalánkságokat értem.
• a legfontosabb és legnagyobb erényük viszont a felnőttként örökbefogadott kutyáknak a kicsikkel szemben: ők tudják milyen utcán kóborolni, idegen emberektől függni, kukákban élelmet keresni, télen dideregni a hidegben, esetleg egy menhelyen a többi fajtárs között várni az álomgazdi megjelenését. Ők tudják, milyen volt gazdi nélkül, nem szeretve, és ha végre ismét bekerülnek egy családba, örökké hálásak lesznek ezért! Azt a fajta ragaszkodást és szeretetet el sem lehet képzelni, le sem lehet írni, amit egy örökbefogadott kutya tud produkálni - míg el nem rontjuk, mint mi (én) Pankát, erről itt olvasható hosszabban: http://zsakbakutya.blog.hu/2011/03/07/ultrabrutal_het

Arról nem is beszélve, milyen jóleső érzés a tudat, hogy a kutya, aki tavaly télen még a menhelyen fagyoskodott, most jóízűen horpaszt a székében, párnáján, az ideális hőmérsékletűre felfűtött lakásban, tudva, hogy minden nap van min. 3 séta, minden nap van vacsora, és minden nap van szeretgetés és jutifalat is. És most ugyan van némi nézeteltérés a falkavezér szerepét illetően, de ha ezt a kérdést is megoldottuk, mondhatom, hogy megtaláltuk a színben és anyagban tökéletesen a lakáshoz illő szőnyeget (kutyát), aki tényleg csak kiegészíti a családot és nem bonyolítja túl annak működését.

Teljes szívemből ajánlom mindenkinek felnőtt kutya örökbefogadását, akár a Pankához hasonló, picit idősebb korosztályt is! Egy jó döntéssel sok-sok év boldogságot kaphatunk. Szerintem ezzel Panka is egyetért! :D

A Kate-ért folyó "csatározás" második helyezettjének megígértem, hogy figyelni fogom a kutyákat és keresek neki egy megfelelőt, aki jobban passzol dilibogyó Lilijéhez. Nem gondoltam, hogy már péntek este megtalálom a legalábbis leírás és fotók alapján tökéletes társat. Nagyon belelkesedtem, Sanyinak is tetszett, megszereztük a kutya elérhetőségeit, Sanyi lebeszélte a randit és vasárnap délután már mentünk is szélvész kisasszonyért. Suzy 3 éves, eszetlen, foglalkozáshiányos ám kutyasuliban tanított, éppen tüzelő kislány. Méretre és színre kb. olyan, mint Kate, temperamentumra kb. olyan, mint Lili. Nagyon kedves, nagyon aranyos, közvetlen, alapfokon képzett, gyönyörű csajszi. Nagyon jó érzés a tudat, hogy az eddig udvari (bár első körben lakás, majd kinti-benti, végül csak udvari) kutya most már rendszeresen lesz sétáltatva, rendszeresen fog más kutyákkal találkozni, és rendszeresen fogunk róla híreket is kapni.

Az első adagot már meg is kaptuk: minden oké, a kutyák inkább semlegesek egymással, ami majd remélhetőleg átcsap szeretetbe. Tegnap is sétáltak sokat, ma délig már 2x1,5 órás sétán is túl vannak, most csendes pihenő van otthon. Ha Sanyi hazamegy a munkából kiderül, mennyire csendes ez a pihenő :D

Jajj, tegnap nagyon sok dolog történt. Illetve nem ollllyan sok, de ollllyan jó dolgok, hogy az egész napomat bearanyozták. Kezdem az elején.

Szokásos reggeli séta a Népligetben, iszonyú mennyiségű kutya mindenhol, Scott őrjöng. Aztán találkoztunk a dogos csapattal, ami vagy 10 felnőtt és 10 kölyök német dogból állt. Scott egyből ölbe, magasba tartva, láthatatlanná válást gyakorolva elhaladva a kutyák mellett. Dog gazdik meglepve, Tesó végül meggyőzve, hogy rakja le, sőt, engedje el a kis terroristát, ennyi kutyának nem fog tudni nekimenni egyszerre, meg a dogok amúgy is békés, jámbor jószágok, nem fognak visszatámadni. És láss csodát, tényleg nem! Scott kinézett magának 1 (a legnagyobb) fiút, annak a bokáját megkapta párszor, de további morgáson és acsarkodáson kívül nem ment neki másnak. Majd' 1 órán keresztül sétáltunk a csapattal, Tesó majdnem elsírta magát boldogságában! Nagyon jó fejek voltak a gazdik és a kutyák is, így ha legközelebb összefutunk, folytatjuk a sokkterápiát.

Az utóbbi időben alig írtam Pankáról, vagy csak annyit, hogyan jön ki Ginivel vagy Kate-vel. Az elmúlt hetekben változást vélek felfedezni Panka eddigi nagyon is önálló személyiségében, amit Kate jelenlétének tulajdonítok. Természetesen féltékeny az új lányra, bár ennek hangot szerencsére csak a legritkább esetben ad, akkor is inkább csak a kanapét félti :) Mivel nem magától érhető, hogy őt imádjuk egész nap, úgy látszik észrevette, hogy meg kell dolgoznia egy-egy simogatásért és elkezdett bújni. Panka is inkább olyan, mint Pongó kutyánk volt (igen, dalmata volt, de 13 voltam, mikor nevet kellett neki választani!), azaz önálló, bár ragaszkodó, szeretetteljes, de nem pióca-gumicukor. Nem ad puszi - szerencsére! -, és nem igényli úgy a testi érintést, mint Scott, akinek mindig úgy kell letelepednie mellénk, hogy hozzánk bújik, vagy csak hozzánk ér, de közvetlenül mellettünk van. Na mostanában Panka elkezdett egyre közelebb letelepedni. Sokkal sűrűbben jön simiért, sokkal közelebb fekszik mellénk, és a séták nagy részében (bár vannak őrült alkalmak) sokkal szófogadóbb. Persze van még mit tanulnia, és ha Kate gazdához kerül, elkezdünk kicsit jobban koncentrálni Panka tanulmányi előmenetelére. Pl. szeretném neki megtanítani, hogy hívja a liftet, azaz nyomja meg a lift gombot. A 101 kutyatrükk könyvben le van írva, hogyan tudja a lámpát fel-le kapcsolni a kutya, azon az úton elindulva talán egy liftgomb is fog üzemelni. Na persze ez kicsit nehezebb, meg csúszik a fém liftdoboz, meg ki tudja, hogy fog az ilyen célzott okításra reagálni Pankesz, de egy próbát megér. Majd meglátjuk.

Összefoglalva: imádom ezt a kutyát! De tényleg! Rettenetesen büszke vagyok rá, hogy alapvetően ilyen jól viselkedik, bár tisztában vagyok vele, hogy ez főleg az ő előző életének köszönhető, és én már egy kész, jófej kutyát kaptam. Próbálom nem elrontani és reményeim szerint még vagy 6-8-10 évig imádni! És nem győzök eléggé hálás lenni a sorsnak, hogy az utunkba küldte ezt a leányzót és a Zöld Menedék Állatotthonnak, ahol megőrizték, míg rátaláltunk. De tényleg.

... Réka! Réka egy elbűvölően kedves teremtés, akinek régi álma volt egy goldi, és a sors úgy akarta, hogy most teljesüljön e kívánsága. Szerencsére a pályázók erős mezőnnyel képviseltették magukat, tehát tényleg tudtunk jó helyet választani, és nem kellett az egyetlen jelentkezőnek odaadni (ami egyébként nem mindig rossz, Frodó kutya esetében például nem is kellett több jelentkező, nagyon jó helyre került). A futtatóban megismert Sanyinak ígértünk egy szintén sötét arany lükepék leányzót, aki mozgásigényileg jobban passzol az ő 2 éves Lilijéhez. És mivel sajnos sok menteni való golden van, egészen biztosan találunk egy leányzót.

Kate még egy hétig nálunk lesz, ez alatt Réka fel tudja készíteni a lakást és a családot és főleg saját magát :) a kutya érkezésére. A sétákhoz továbbra is csatlakozni fognak, így is elősegítve a későbbi beilleszkedést. Nagyon bízom benne, hogy jól fognak alakulni a dolgok, ebből az 1-2 találkozásból is úgy ítélem meg, hogy a temperamentumuk és természetük hasonló, és tényleg a megfelelő családot választottuk ki Kate remélhetőleg még hosszú további életére. Most nagyon boldogka vagyok! :D 

A héten randi lesz randi hátán. Ha szingli lennék és épp pasit keresnék, boldog lennék ekkora érdeklődés láttán :) Ma reggel is találkozunk egy családdal, holnap reggel szintén. Tegnap voltunk a futtatóban, eldicsekedtem a gyönyörűséggel a sokkutyás bandának, aminek az lett az eredménye, hogy a goldi gazdik rögtön elkezdték az "összeszoktatást" a saját kutyáikkal. Mindenki beleszerelmesedett, remélem a figyelmeztetésem hatni fog, azaz hamar eldöntik, hogy tényleg szeretnék-e Kate-et, és nagyon hamar telefonálnak, mert úgy néz ki a héten megszüljük az eredményt és hétvégén már költözik is a nagylány. Nyilván annak örülnék a legjobban, ha a futis társaság egyik tagjához kerülne, mert akkor "szemmel tudnám tartani" :)

Nagyon kíváncsi leszek a következő napokra... :)

Pankának van egy ikeás fa doboza, abban tartjuk az összes játékát. Eddig nem nagyon foglalkozott vele, max. a velős csontot szedte ki belőle, de a többi cuccához nem nagyon nyúlt. Ma estig. Most épp azzal van elfoglalva, hogy kipakolja a teljes tartalmat, és rácsodálkozzon minden egyes játékra, mintha új lenne. Gondolom alul látott valamit, ami megtetszett neki, ezért kellett először mindent kiszednie felőle. Nagyon kis cuki, ahogy tesz-vesz. :)

Alakulnak a dolgok Kate körül, kezdenek jelentkezni az érdeklődők. Múlt héten találkoztunk egy 70 éves hölggyel, elkísért minket a reggeli népligeti sétánkra. Tetszett neki a kutya, ma este fog visszaszólni. Közben még két másik hölgy is telefonált, mindkettő gyerekes, az egyik lakással, a másik házzal. Nem tudom velük mikor fogunk tudni találkozni - a munkaidő miatt -, de remélem mihamarabb.

Nagyon nagy felelősségnek érzem ezt a döntést, amit részint nekünk kell meghoznunk (részint az RR csapatának), hisz a mi feladatunk kiválasztani a Kate számára legmegfelelőbb gazdit. Ha eltölt az ember lánya több napot, esetleg hetet, hónapot egy kutyával/állattal, kialakul a kötődés, és utána nagyon rossz búcsút inteni a szeretett lénynek. Minél hosszabb az együtt töltött idő, ez a fájdalom annál nagyobb. Persze enyhíti a tudat, hogy jó helyre kerül az állat, vigyázni fognak rá, szeretni fogják, de mégsem kellemes. Ez a döntés tehát duplán-triplán fontos, jól meg kell fontolni.

Míg ezen gondolkodunk és várjuk a gazdijelölteket íme két kép, amiket Tesó készített gyors egymásutánban bemutatva Kate kutya esti aktivitását :D