Bármelyik kutyás könyvet is kezdem el olvasni, minden író azzal kezdi, hogy "az első kutyám..." Több mint 8 hónapja írogatok Pankáról, Scottról és az ideiglenes RR-es kutyákról úgy, hogy egy szót sem ejtettem az én (mi) első kutyámról (kutyánkról) Pongóról. Pongó nem meglepő módon egy dalmata fiú volt, akit 13 éves koromra tudtam/tudtunk kikönyörögni Anyuékból. Pusztán a szerencsén múlt, hogy dalmata lett, a család nagyja ugyanis foxit kívánt volna, az apraja viszont a pöttyös kutyát. És ha már a kalapból Fortuna a dalmata cetlit repítette mostohaapám tenyerébe, akkor gyorsan szert is tettünk egy kissrácra. 7 hetes volt, gyönyörű, szinte teljesen szimmetrikus pöttyökkel - amik már 7 hetes korában is szépen látszottak. (akik esetleg nem tudják, a dalmaták fehéren születnek, a pöttyök csak később jelennek meg a kis habtestükön). Megérkezett tehát Pongó - eme névválasztást 10 éven keresztül bántam... - és elvarázsolta az egész családot. Folyton éhes volt, bolondos volt, játékos és - úgy emlékszem - már az első perctől kezdve domináns. Nem mentegetőzni akarok, de 13 évesen, bármiféle kutyás tapasztalat és családi okítás nélkül, a vidéki kutyatartási kultúrával sajnos nem alakultak jól a dolgok. Pongó séta közben húzott, így hamar póráz nélkül közlekedtünk a kis utcákban, ahol kisebb eséllyel szaladt ki az autók elé. Nem jött vissza, ha hívtam, csak ha ő is úgy gondolta, ha egyszer odaadtad neki a kaját, akkor azt max. acél kézzel lehetett tőle elvenni hangos morgások közepette. A mostani tudásommal már látom, hogy mindent elrontottam/elrontottunk. A kapun ugyan nem ment ki, de ez is csak egy alapos fenyítésnek volt köszönhető, amit még végignézni sem bírtunk mi, a család nőtagjai.

Még most is sokat sztorizgatunk Pongóról, mert annak ellenére, hogy egyértelműen domináns falkavezér volt, nagyon jófej kutya is volt. Igazi egyéniség. A kaja volt a mindene, így az ül!, fekszik! kb. 5 perc tanítás után stabilan ment. Nem jelentett neki akadályt az alufóliába csomagolt és az autó csomagtartójába elrejtett grillcsirke megkaparintása sem. Duplán vacsorázott, mert Nagyival is mindig elhitette, hogy elfelejtettük megetetni, így kb. 35 kilósra hízott. Míg karcsúbb volt, simán kivette Tesó babáját a babakocsiból és beült a helyére napozni. Együtt aludt a macskával, egymást melegítve a nagy hidegekben. Tavasszal és a jó idő beköszöntével a ház keleti falának dőlve kinyújtott hátsó lábakkal napozott. Séta közben a kapukon belülről üvöltő kutyákra nagy ívben tojt, és a kapukon kívül lévő fajtársakkal sem foglalkozott nagyon sokat. Ha séta volt, akkor csak a séta volt, se kép, se hang. Udvari kutyáknál sajnos nagyon megszokott módon ezek a séták azért is voltak különlegesek, mert sajnos igen ritkán került rájuk sor, hisz "mozog ő eleget az udvaron".

Nagyon szerettük a kis haspókot, ezért is sokkolt mikor a kutya elvesztette látását. Ami még sokkolóbb, hogy ez nem egyik napról a másikra, hanem szépen, fokozatosan alakult ki. Ám mivel nem figyeltünk rá eléggé, észre sem vettük, csak mikor elkezdett furán viselkedni. Kiderült, hogy a magas vérnyomása miatt vakult meg, és ment tönkre a mája is. Még pár hétig elvolt, élt, mint előtte, nem véve tudomást a látásvesztéséről, de aztán az egyik este nem ette meg a vacsoráját. Másnap reggel kihívták Anyuék az állatorvost, aki elaltatta, mert a nem evés komoly fájdalmakra utalt. Este érkeztem haza, elbúcsúzni tőle. Reggel mostohaapám ásott az udvar végében egy sírt, ahova egy kabátban csavarva (mert mindig fázott) eltemettük.

Régebben is sűrűn eszembe jutott, de most, hogy így belevetettem magam a kutyázásba, szinte minden nap gondolok rá. Hogy mi mindent elrontottam, mi mindent csinálhattam volna másképp, és hogy mennyivel több időt kellett volna vele foglalkoznom. Talán ezt kompenzálom most Pankával, ezért is szeretném, ha Panka és én köztem teljes lenne az összhang, és boldogan élnénk egymás társaságában. Úgy tűnik mindenkinek "kell" egy ilyen elrontott, vagy kevésbé jól kezelt első kutya, hogy tudjunk tanulni a hibákból. Bízom benne, hogy én tanultam, és Pankán keresztül még nagyon sokat is fogok tudni tanulni a kutyákról.

Végül íme egy kép Pongóról, a legeslegszebb dalmatáról:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.