Az utóbbi időben alig írtam Pankáról, vagy csak annyit, hogyan jön ki Ginivel vagy Kate-vel. Az elmúlt hetekben változást vélek felfedezni Panka eddigi nagyon is önálló személyiségében, amit Kate jelenlétének tulajdonítok. Természetesen féltékeny az új lányra, bár ennek hangot szerencsére csak a legritkább esetben ad, akkor is inkább csak a kanapét félti :) Mivel nem magától érhető, hogy őt imádjuk egész nap, úgy látszik észrevette, hogy meg kell dolgoznia egy-egy simogatásért és elkezdett bújni. Panka is inkább olyan, mint Pongó kutyánk volt (igen, dalmata volt, de 13 voltam, mikor nevet kellett neki választani!), azaz önálló, bár ragaszkodó, szeretetteljes, de nem pióca-gumicukor. Nem ad puszi - szerencsére! -, és nem igényli úgy a testi érintést, mint Scott, akinek mindig úgy kell letelepednie mellénk, hogy hozzánk bújik, vagy csak hozzánk ér, de közvetlenül mellettünk van. Na mostanában Panka elkezdett egyre közelebb letelepedni. Sokkal sűrűbben jön simiért, sokkal közelebb fekszik mellénk, és a séták nagy részében (bár vannak őrült alkalmak) sokkal szófogadóbb. Persze van még mit tanulnia, és ha Kate gazdához kerül, elkezdünk kicsit jobban koncentrálni Panka tanulmányi előmenetelére. Pl. szeretném neki megtanítani, hogy hívja a liftet, azaz nyomja meg a lift gombot. A 101 kutyatrükk könyvben le van írva, hogyan tudja a lámpát fel-le kapcsolni a kutya, azon az úton elindulva talán egy liftgomb is fog üzemelni. Na persze ez kicsit nehezebb, meg csúszik a fém liftdoboz, meg ki tudja, hogy fog az ilyen célzott okításra reagálni Pankesz, de egy próbát megér. Majd meglátjuk.

Összefoglalva: imádom ezt a kutyát! De tényleg! Rettenetesen büszke vagyok rá, hogy alapvetően ilyen jól viselkedik, bár tisztában vagyok vele, hogy ez főleg az ő előző életének köszönhető, és én már egy kész, jófej kutyát kaptam. Próbálom nem elrontani és reményeim szerint még vagy 6-8-10 évig imádni! És nem győzök eléggé hálás lenni a sorsnak, hogy az utunkba küldte ezt a leányzót és a Zöld Menedék Állatotthonnak, ahol megőrizték, míg rátaláltunk. De tényleg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.