A tegnapt termés:

A kiskutya neve Dunno lett, mert nem tudtunk jobbat kitalálni. A Dunno nemzetközi, a Dunno különleges, a Dunno kicsit fura, de majd mindenki megszokja :D

Dunno marad nálam, ám a Retriever Rescue égisze alatt fog futni. Kap oltásokat, chipet, saját topikot a www.retrieverrescue.hu fórumán, és saját kutyaként fogjuk kezelni. Ez hatalmas segítség, ugyanis az RR-es kutyák a nagy nyilvánosság miatt egész hamar találnak maguknak gazdát. Én nyilván mindent el fogok követni a jó ügy érdekében, és meg vagyok róla győződve, hogy nem kell sokáig várni a megfelelő személy felbukkanására.

Kíváncsi vagyok mi lesz holnap, majd nyilván megírom. Most viszont megyek kölyökkutyabaráttá tenni a lakást (szőnyeg fel, cipők, vezetéket eldugva, stb).

24 órája, azaz pont egy napja van velem a kicsi. Ez alatt a 24 óra alatt 2x bepisilt, egyszer itt sikerült elvégeznie a nagydolgát a kövön, 3x kapott enni, legalább 6x voltunk lent sétálni, 1 csodálatosan nyugodt és pisimentes éjszakán, alvás közben millió pozícióváltáson vagyunk túl és a fél világ tudja, hogy Baba/Manó/Vendy/kiskutya létezik, velem van és gazdát keres.

Én nem akartam kölyköt, nem akartam szobatisztaságra nevelni senkit, de ez a kis lükepék valami csodálatos! Nem azért, mert kis kajla és nem tud mit kezdeni a hosszú végtagjaival, hanem mert látom rajta, hogy igyekszik! Figyel rám, követ a lakásban, a séták során is csak nagy ritkán rándul meg a flexi, szinte mindig a közelemben van. Érdekli minden, kergeti a madarakat, ismerkedik a többi kutyával, itthon viszont az érdeklődő tekintetén kívül nem nagyon árulja el más, hogy ő még nagyon kölyök. Eddig a legnagyobb baj, amit csinált, az a néhány a szobatisztaság hiányából eredő baleset, ám ez nem róható fel neki, hisz még kicsi. A nagyokat pedig már szigorúan csak a parkban, bokrok között intézi, a kicsik viszont azért elég esetlegesek, erre kicsit jobban oda kell figyelnem. De haladunk, már 24 óra alatt is.

Ma reggel voltunk a Duna-parton sétálni - hisz Pankának kell a rohanás, a többi kutya, így a kicsinek is fel kell vennie a tempót. Minden kutyást és nem kutyást is elbűvölt. Legtöbbjük tudta, mivel jár egy kutyaséta, így kapásból játszósruhába jöttek, velem ellentétben, így most megyek, kimosom az egyetlen rövidnadrágomat, amiben emberek közé is merek menni. A kiscsaj ugyanis megtalálta azt a 2 locsoláshoz használt csapot, amit most nem zártak el jól, szép kis belvizet csinálva a kutyák legnagyobb örömére. Igazi labradorként könyékig gázolt a pocsolyában, bolondosan kapkodva a fel-felbugyogó vizet. Csináltam 3 videót is, próbálva növelni az örökbefogadás esélyeit - ki az, aki ellent tud állni egy ilyen kis dilinyónak? :)

És ha már örökbefogadás. Igazán nagy kihívás számomra a feladat, hisz egy többszörösen hátrányos helyzetű kölyöknek kell megtalálni azt a gazdát, aki az ő élete végéig gondoskodik róla, hisz mire megyünk azzal, ha valaki most elviszi, aztán 2-3 év múlva bevágja egy sintértelepre? Most is csak az az esélye a kutyának, hogy kölyök, és még nem 40 kilós, csak 11. Nagyon nehéz balanszírozni az odaadom-a-kölyköt-persze és a csak-és-kizárólag-megbízható-emberhez-adom-és-ivartalanítási-kötelezettséggel között. Persze a második verzió lenne nyerő, ám sajnos nem olyan nagy a kereslet a nagytestű, fekete szukák után, hogy megengedjem magamnak a magas lovat. Nyilván a lehetőségekhez képest a legjobb megoldást kell megtalálni, de ha Tesó be tudja vállalni a bébiszitterséget, akkor nem kapkodnám el a dolgot. Különben is, csinálok róla fotókat, videókat, bőséges leírást, 3 hét alatt simán gazdihoz adom. Jó gazdihoz. Ezért kérek mindenkit, terjessze az igét, tudja meg mindenki, hogy Baba/Manó/Vendy/kiskutya velem él és nagyon gazdát keres.

Míg megtalálja a tökéletes gazdit, addig is egy kis ízelítő kölyökpacsából:

Viszont ma reggel találtam egy - mint kiderült - 3 hónap körüli fekete kiscsajt a Vendel sétányon. A reggeli sétát kicsit lecsalva nem volt kedvem lemenni a Duna-partra, ezért arra gondoltam, csak itt a házak között bóklászunk egy kicsit. Vesztemre. Ugyanis a Vendel sétányon szembe jött velünk ez a tündérke, kicsit sántítva, nyakörv, vagy egyéb, gazdára utaló jel nélkül. Természetesen nem hagyhattam ott, milyen kutyamentő is lennék akkor??? Felraktam rá Panka hámját - a legkisebbre vettem, így egész jó volt rá -, aztán hazacsattogtunk. Itthon gyorsan lőttem róla pár képet, megírtam a Fruzsinak, hogy mi van, és a tanácsát kértem, mit tudok vele kezdeni holnap estétől, ugyanis én hétfőn megyek dolgozni, és a 10 órás munkaidőt nem 3 hónapos kölyköknek találták ki. Aztán befutott Zoli, kimentünk az autópiacra. A két az itthontól távol töltött óra alatt folyton az járt a fejemben, vajon mit rág meg, mit szed szét, hova intézi a dolgát. A nagyot szerencsére a kőre rakta, így onnan seperc alatt fel bírtam takarítani, ám mivel döbbenet mennyiségű vizet ivott meg míg itthon voltam, nem volt kétségem afelől, hogy az egyszer ki is fog jönni. És mivel egy 3 hónapos babáról beszélünk, nyilván nem akkor történik ez meg, mikor épp lent vagyunk az utcán. Hazaérkezéskor beigazolódott a félelmem, a szőnyegen szétcincált csokidoboz papírja - ez mondjuk nyilván Panka volt -, a kanapé közepe pedig telepisilve - ez nyilván a kicsi. Erről jut eszembe, van valakinek valami tuti, bevált módszere szövetkanapé-tisztításra? Van itthon kárpittisztító, most azzal próbálkozom, de valahogy kevés reményt fűzök hozzá. Na mindegy is, a lényeg, hogy a kicsi más kárt nem csinált, a szobatisztaság meg ilyen korban még messze nem elvárható, tehát nem is voltam rá mérges - bár ezt is rakhatta volna a kőre... Pár percet voltunk csak itthon, aztán indultunk a Felicavetbe - Pankával egyébként is akartam menni a szokásos, havi bűzmirigytisztításra, szóval ez végül is még a tervben is szerepelt. Ott a doki megvizsgálta a kiscsajt, kb. 3 hónaposnak ítélte, a mérleg szerint most 11 kg, azaz felnőtt korára olyan 40-50 lesz. Remek. Fekete, nagytestű, szuka. Kb. ez a legrosszabb kombináció. Most hirtelen nem is jut eszembe további hátráltató tulajdonság az evidens 3 lábú, egyszemű, stb. hiányosságokon kívül. És ja, ráadásul sántít a jobb első lábára. A doki szerint a döbbenetes tempójú növekedés miatt begyulladhatott a csonthártyája, ezért fájnak az ízületei, meg a lábai. Csökkentett energiatartalmú, vagy nagytestű kölyök, vagy senior tápot kell kapnia, a sima junior táp magas fehérjetartalma miatt csak tovább rontaná a helyzetet. Nos, mivel 1: nem marad itt sokáig, 2: nem akarok másik tápot venni, vagy az egyébként is fincsi állatorvosi számla (vizsgálat, fájdalomcsillapító szuri, féreghajtó) mellett még egyéb kiadásokba verni magam, ezért azt a bárányos tápot fogja kapni, amit Panka eszik. Ízlik neki, leteszteltem. Miután már az autóban elaludt visszafelé, és itthon kis pillegett kicsit, ám jött Betti, ezért levittük őket sétálni, kvázi Betti elé mentünk. Lent voltunk úgy 30 percet, majd' megdöglött mindenki a nagy melegben, így inkább feljöttünk. Azóta csend van, alszik, mint a bunda.

Konklúzió: hülye vagyok. Hülye vagyok, mert pont a szobatisztaságra nevelést és a rágós korszakot akartam elkerülni, ezért fogadtam örökbe 6 éves kutyát. Hülye vagyok, mert hétfő reggeltől egyszerűen nem tudok mit kezdeni a kölyökkel, és ha csak Tesó át nem költözik, és viszi le 2-3 óránként sétálni, akkor minden este szép mennyiségű végtermékhalomra fogok hazaérni, amit nyilván nagyon szeretnék elkerülni. Hülye vagyok, mert egy nagytestű, fekete szukát örökbeadni kb. olyan nehéz, mint egy 3 lábút, egyszeműt, stb. Hülye vagyok, mert csak a nyűgöt vettem a nyakamba. Viszont hülye lettem volna kint hagyni a 36 fokban étlen, szomjan, fáradtan, az autók, vagy cigánygyerekek áldozatául. Tehát ha van valakitek, akinek ilyesmi típusú kutya kell, szóljatok, nálam beszerezhető. Viszont bárkinek nem adom oda, az örökbefogadása feltételei ugyanolyan szigorúak, mint egy Retriever Rescue-s kutya esetében. Főleg azért, mert ha egyszer gazdis lesz, aztán mégis utcára kerül ismét, kinek fog már kelleni 3-5-7 évesen egy hatalmas, fekete szuka... Most még van esélye, mert most még ilyen:

Hú, ezer éve nem írtam. Sok izgi nem is nagyon történt, bár a tény, hogy majdnem két hétre megint duplakutyás lettem, és hogy ezzel a feladattal immár egyedül kellett megbirkóznom, izgivé tette a napjaimat. Scott vasárnap este költözött be hozzám, majd tegnap, azaz pénteken jött haza Tesó és vitte el. A napi rutint remekül megszokta, bár eleinte nem értette, hogy ha reggel voltunk sétálni, és alig 1 órája jöttünk haza, akkor hogyhogy megint megyünk, de gondolom aztán leesett neki, hogy a futás utáni vízmennyiség egy részét így tudja magából kiadni és nem kell egész nap tartogatnia.

Hétvégén Győrbe kirándultunk, összekötve a kellemeset a hasznossal megnéztünk egy autót. A vételt végül nem ütöttük nyélbe, de ha már ott voltunk, sétáltunk egyet Pannonhalmán. Illetve sétáltunk volna, ha az indulás után kb. 30 perccel nem kezd el szakadni az eső. Így inkább hazaiparkodtunk.

Azóta egyéb említésre méltó esemény nem történt Panka és Scott háza táján.

Viszont...

Most volt a Gyereksziget záró hétvégéje, így ismét a Retriever Rescue volt soron (a második és harmadik hétvégén a Lelenc volt kint). Szombaton még egyedül mentem ki, mert Tesó bevállalta a délutáni sétát, így a héten a hatodik napot töltöttem pankátlanul. Ezt megszakítandó, vasárnap kivittem magammal, mint tiszteletbeli retrievert. Avagy "ne vegyél szaporítótól ismeretlen származású kölyköt, mert könnyen nőhet német vizsla keverékké pár hónap leforgása alatt". Persze ez csak vicc, illetve nem bizonyított, de elrettentésnek nem rossz, ki is próbáltam párszor. Lényeg, hogy jött, látott, gyerekszíveket győzött le/meg, aztán kicsit besokallt. Azt hittem rettenetesen fogja élvezni a nagy nyüzsit, ami így is volt - úgy délig. Aztán kezdett kicsit nyűgös lenni, folyton az asztalon közlekedett jól leégetve engem, és kb. 1,5 órát töltött az ölemben vigasztalódva - itt jegyezném meg, hogy 19 kg! A legrosszabb időszakában elvonult a sátor egyik sarkába, és nagyjából olyan alaposan szemlélte az anyag szerkezetét, mint vihar/szilveszter idején szokta a fürdőszoba csempéjét. Sok volt neki az ember, a simogatás, a zaj, a szagok. Nagyon elfáradt, hisz egész nap talpon volt, nagyjából 6-8 óra alvást kihagyva így. A folyamatos stresszt megszakítottuk kétszer némi sétával, nézelődéssel, ami nagyon boldoggá tette a vasárnapra Seggtapaszként funkcionáló leányzót. Ezt olyan szinten kell komolyan érteni, hogy az egyik kissrácnak demonstráltam is mennyire tud ragaszkodni egy felnőtt korban örökbefogadott kutya kis, 2-3 m sugarú köröket, nyolcasokat lesétálva - természetesen Pankával szorosan a nyomomban. Egyszer hagytam magára, illetve Galára, mikor elszaladtam a legkisebb konténerhez. Mikor visszaértem, a többiek csak annyit mondtak szánakozva-somolyogva, hogy nagyon anyás. Ez persze egyrészt borzasztóan hízelgő (mindig seggtapasz kutyára vágytam :D), másrészt viszont túlzottan aggódik értem/miattam, ami megint a falkabeli pozíciók felborulását jelzi. Mindegy, most nyáron egyelőre nem foglalkozok ezzel, majd szeptembertől a suliban úgyis kiderül, ha tényleg így van. 

Én egyébként élveztem a szigetelést, ugyan vasárnap estére én is legalább annyira elfáradtam, mint Panka, de a tudat, hogy legalább pár ember agyában elültettük új gondolatok magjait, boldogsággal tölt el. A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, és bár még nagyon hosszú út áll előttünk, felelős állattartók és állatvédők előtt, már elindultunk. 

Képek is készültek, konkrétan kettő:

Mióta ismét dolgozom, egyrészt sajnos nincs időm annyit Pankázni, másrészt nem nagyon történik említésre méltó dolog. Azért összefoglalva az elmúlt hét eseményeit: pénteken voltunk a Kertemben, természetesen Pankával. Jófej volt, el lehetett engedni, csak minimálisan kuncsizott és porszívózott, a többi kutyával kedvesen ismerkedett. Mikor a legkisebb helyiségbe távoztam, megkértem Zolit, hogy fogja meg. Hát, nem sikerült neki teljesen, Panka túljárt az eszén és meglógott, azaz követett minket. Nagyon ügyesen átvágott a tömegen és egyenesen a mosdókhoz jött. Hiába no, a kutyák szaglása tényleg jobb, sok emberen keresztül is megtalál - vagy én vagyok ennyire büdös??? :D

A Kertem után csónakáztunk 1 órát, a lehetőséget kihasználva leteszteltük Pankát csónakra, gondolva a nyár végi kajaktúrára is. Nos, bízom benne, hogy a túrakajakot jobban fogja viselni, mint a városligeti ladikot, mert abban nagyon nem érezte magát biztonságban, állandóan kifelé kandikált - vagy ki akart ugrani, vagy csak közelebbről szerette volna megszemlélni a vízben kiállított kreációkat. Mindenesetre rettenetesen idegesítő volt, így a "túra" felénél mi kiszálltunk és visszasétáltunk a stéghez bevárva a többieket.

Szombaton aztán ismét sok kutyával találkoztunk, az egyik ismerősömnél volt ebtalálka. Ott már kevésbé volt felszabadult a lány, a sok ember, vagy a sok kutya miatt kissé beszari lett, alig mozdult el mellőlem. Egyébként nem volt vele semmi gond, bár a díszkövet simán lepisilte - városi kutya, itt a IX. kerületben szinte csak díszburkolat van... Áztatta a lábait a tejes ládában, napozott, míg a többi kutya az árnyékba menekült, kicsit kuncsizott, kicsit kapott kaját is, aztán este hatalmasat aludt kipihenve a nap fáradalmait.

A napirendet tartjuk, legnagyobb meglepetésemre minden reggel fel bírok kelni - tudom, hogy muszáj, így ez nem opció -, hogy lemenjünk a Duna-partra futni. Aztán indulás előtt még a gyors pisiszünet, és ha szerencsém van, akkor Tesó délután még leviszi Tankert egy rövid egészségügyire, hogy mire én hazaérek ne durranjon szét szegénynek a húgyhólyagja. A kora esti/késő délutáni séta nagyban függ az eb igényétől, ha látom rajta, hogy zizi, akkor nagyobb kört megyünk, viszont ha nem tudta a reggeli korán kelést kipihenni és kókadt, akkor kisebbet. De szépen beállt, bár még mindig nagyonagyon bízom benne, hogy be fogom tudni vinni az irodába megmutatva, hogy az office dog mekkora találmány! :)

Na most indulunk, ismét megyünk a Kertembe, ám ezúttal taktikusan tele pocakkal viszem Pankát, hátha így kicsit nyugodtabban fogja tűrni az illatokat és ingereket.

Tegnaptól változott a napirendünk. Az eddigi kényelmes, 8 körüli kelést váltotta a 6 körüli kelés, a 9 körüli indulást a 6.15-6.30 körüli, a séta-futás-séta hármas viszont megmaradt. 8.30-8.45 körül még leszaladunk egy pisiszünetre, utána mennem kell dolgozni. Bizony ám, dolgozni, ugyanis tegnaptól van munkahelyem végre! Nyomasztó volt az elmúlt pár hónap, remélem ennél a cégnél megtalálom a számításom és hosszú ideig fogom ott jól érezni magam. Pláne, ha el tudják intézni, hogy Tankert is tudjam magammal vinni. Na akkor teljes lenne az "öröm, s bódottág"! Így viszont iparkodni kell haza, illetve kell majd jövő héttől, mert a héten Zoli besegít, hamarabb ér haza, így le tudja vinni a lányt. De jövő héttől tényleg igyekeznem kell majd.

Nagyon rossz reggel elindulni és itthon hagyni Pankát. Nagyon...

A hosszú hétvégén 3 említésre méltó dolog történt - időrendi sorrendben:

- elejtettem a telefonomat a Petőfi-hídon, ami második pattanásra lepottyant a hídról, egyenesen a Dunába. Esélyünk sem volt.

- vasárnap este felmentünk a Normafához szalonnát sütni, természetesen kutyákkal felszerelve. Borzasztóan élvezték, rohangáltak, Panka kenyeret is lopott, nem is egyet - pedig én előre figyelmeztettem minden kedves résztvevőt a kutyák kajához való viszonyáról! :D Délután 6 körül értünk fel, és majdnem éjfél volt, mire hazaértünk. Panka tisztára kinyúlt, még ma, azaz hétfő reggel is mélyen aludt, eszébe sem jutott további tortúrának kitenni magát. Pedig még mi várt rá...

- ma 11 körül érkeztünk meg Kisorosziba, ahol már egy kedves Retriever Rescue-s pár és tündér kutyáik vártak ránk. Megnéztünk egy lehetséges rendezvényhelyszínt, aztán átmentünk Pilismarótra megnézni egy sokkal jobbat. Öböl, öböl hátán, mindenhol víz, ember alig. Ha lett volna rajtunk fürdőjuci, lehet, hogy még most is ott lennénk :D Nagyon cuki kis hely, egészen biztosan vissza fogunk menni. Miután a kutyák kistrandolták magukat, megálltunk a dömsödi hajóállomásnál enni valamit, ahol Panka (majdnem) példásan viselkedett: nem kuncsizott kaját sem tőlünk, sem mástól, nem ment el messzire, ellenben szépen feküdt a pad/asztal mellett/alatt. Kaja után szedtük a sátorfánkat és beköszöntünk Bettiéknek, akik a dunabogdányi strandon süttették a hasukat. Oda elvileg nem lehet bevinni kutyát, de legalább öttel találkoztunk, így annyira nem aggódtam túl a dolgot. Itt Zoli csinált pár képet rólunk, a kedvenceim ezek:

Jövő keddtől ismét a társadalom hasznos tagjának érezhetem magam, ugyanis fix programom lesz 9-től 6-ig :D Egy főleg sorozatokat vetítő tv csatornánál fogok dolgozni, ahol a leendő kolléganőim megpróbálják meggyőzni a meggyőzendőket, hogy 6 lábon járhassak dolgozni. Mondanom sem kell, mennyire örülnék neki!!! :D 

Gombóc Artúr kezd egyre pofátlanabb lenni. Ma délután a következőkre értem haza:

Az egyik a vihartól, a másik a többi kutyától fél. Az egyik imádja a fajtársait, nagyon jól kijön velük, rá lehet magunkat bízni az ő ítéletére - jó, rossz, vagy csúf a kutya. A másik annyira városi kutya, hogy szó szerint az orra előtt mehet el a busz, vagy az M7-es komplett forgalma, őt akkor sem hozza ki a sodrából - legfeljebb felkapja a swung és tovarepíti mind a 9 kilóját.

Az egyik azonban ahogy meghallja az első kicsi dörgéseket, inába száll a bátorsága, a legfurább helyeken keres menedéket a beazonosíthatatlan hang elől. Pofátlanul felmászik a kanapéra, bebújik az asztal alá, beköltözik a legkisebb helységbe, hogy közelebbről is szemügyre vegye a csempe nemlétező mintázatát, míg a 9 kilós haverja legbékésebb álmát alussza.

Nem lehet összegyúrni a két kutyát? Vagy legalább kicsit megcserélni 1-2 tulajdonságukat? Vagy meg tudja nekem mondani valaki a tuti receptet durranás-dörgésfélés ellen? Mert ha így marad, nagyon hosszú nyárnak nézünk elébe...

Az elmúlt pár napban 2 dolog miatt nem nagyon írtam: egyrészt, mert kb. annyit tudtam volna írni, hogy még mindig gondok vannak a séta közbeni nassolással, és ez felettébb gusztustalan. Alig várom, hogy a kutyasuliban megtanítsák nekem, hogyan szoktathatom le erről Pankát - és ha már ismerem a módszert, Scottnál is meg fogom próbálni, mert ő is hasonló nagy ínyenc.

A másik ok ennél sokkal kellemesebb: a teljes hétvégét a Gyerekszigeten töltöttem a Retriever Rescue csapatával. Péntek délután-este még volt egy kis rohanás, mire elkészítettem a kutyák plakátjait, szépre formáztam a tesztet, elmentem nyomtatni és lamináltatni, valamint beszereztem a 12 db teniszlabdát, amire egyáltalán nem volt szükség :) Aztán szombat reggel 8.45-kor már ott tobzódtunk a Szigeten, lelkesen, 100%-osan felkészülten a legrosszabbakra. Legalábbis nekem voltak negatív előítéleteim a látogatókkal kapcsolatban. Szerencsére nem volt olyan rossz, mint gondoltam, bár néhány ingyenélőt így is sikerült összeszednünk. Az adományok gyűjtését csak erősen diszkréten folytathattuk, így nem is sikerült jelentős összegre szert tennünk, de szerintem itt nem is ez volt a cél. Örökbefogadható kutyák közül is csak Hettykét vittük ki, a többi 3-4 mind már gazdis, jól nevelt kutya volt, így az egyetlen cél, amit elérhettünk (vagy legalábbis én arra számítottam), az a szemléletformálás és információosztás. Főleg a Gyerekszigethez hasonló ingyenes rendezvények közönségénél vannak borzalmas tévhitek a kutyákkal és azok tartásával kapcsolatban, így reményeim szerint a kitöltött pár 10 db teszt és a hibák megbeszélése ültetett némi írmagot a (leendő) gazdik fejébe.

Egyébként még mindig megdöbbenek, hogy az emberek mire képesek az ingyen cuccokért. A tesztek kitöltőinek és azoknak, akik rajzoltak valami kutyás dolgot, olcsó, egyesével csomagolt cukorkát adtunk. Eme hatalmas értékű csereárunak köszönhetően olyan kiskölykök is kitöltötték a tesztet, akik nyilvánvalóan pont lesz*rják a kutyákat és a felelős állattartást, csak a cukorka kellett nekik.

Szerencsére volt azonban jó élmény is, ebből is látszik mennyire nagy a szórás a látogatók között. Két kedvenc családom volt; az egyik kislány az apukájával még szombat délelőtt érkezett. A kislány, aki azt hiszem olyan 10-12 év körüli lehetett, teljesen egyedül, nagyon kevés segítséggel töltötte ki a tesztet, és a fontosabb kérdésekre súgás nélkül is tudta a helyes választ. Irtó büszke voltam rá, nagyon meg is dicsértem! Hozzá hasonló gyerekeknek boldogan adnék kutyát, mert neki van annyi értelmi és érzelmi intelligenciája, hogy nagyon jó gazdája lesz/lenne bármilyen állatkának.

A másik kedvenc családom egy hölgy és a fia volt, akik sok év várakozás és felkészülés után döntöttek úgy, hogy immár megértek az újabb kutyára. A fiú szintén 10-12 lehetett, hatalmas háttértudással a kutyák származását, nevelését illetően. Nagyon komolyan gondolta az örökbefogadást, teljes értékű felnőttként lehetett kezelni. Ők kölyökkutyát szerettek volna, és most történetesen van is egy alomnyi vélhetően fajtatiszta labrador kölykünk, de természetesen hatalmas sorokban kígyóznak a gazdijelöltek az "ingyen kölykökért". Megértették a feltételeket, néhány tévhitet náluk is helyre raktunk, és bízom benne, hogy felelős döntést fognak hozni még akkor is, ha esetleg nem ők kapják az egyik lurkót - azaz nem fognak 25.000 Ft-ért törzskönyv nélküli, parkolóban átadott kiskutyát venni nyilvánvalóan szaporítótól.

Sajnos a fenti két családból van kevesebb, de hiszem, hogy a kellő tájékoztatás meghozza gyümölcsét, és egyre több ember fog kutyaként tekinteni a kutyára, és nem házőrző robotként, vagy a másik véglet, plüsskutyaként.

A tesztet beillesztem ide is, a kis piros ceruzámmal szívesen javítom, ha kitöltitek! :D

Panka továbbra is folytatja a lopkodást. Tegnap Zoli elvitt minket a színházba (Operett Raktárszínház - Tavaszébredés --- szülőknek és/vagy jövőbeli szülőknek ajánlom, elgondolkodtató darab), és míg itthon egyedül garázdálkodhatott a kislány, garázdálkodott is: ismét csokit evett. Valami szatyorban talált még egy-két csokiszeletet, be is nyomta mindet. Ez egyrészt vicces, mert pl. Scott rá sem bír nézni a csokira, holott Tesó, a gazdája, szintén csokiholista. Panka pedig, ha tehetné, két pofára tömné, velem ellentétben. Na ennyit a kutya-gazdi összhangról :) A mosolygáson túl azonban aggódásra is okot ad ez a sok édesség evés, ugyanis a csoki a kutyák számára mérgező, egy kis darabot sem lehetne enniük. Arról nem is beszélve, hogy Panka gyengébb gyomra eddig már kétszer is "kivetette magából" a bűnöst, tehát legbelül ő is tudja, hogy nem jó neki.

Lényeg, hogy sokkal óvatosabbnak kell lennünk, mert nyilván egyikőnk sem szeretné megmérgezni a csajszit. Meg persze Panka minél többet eszik a tiltott gyümölcsből, Zolinak és Tesónak annál kevesebb jut, tehát ez közös érdek is :D

És Panka fut. Előttem, utánam, mellettem. Merthogy még mindig futunk, holott a Kutyafutta 2012 még kicsit odébb van. De úgy voltam vele, hogy ha már így "belejöttünk", akkor ne hagyjuk abba - legalább van egy kis rendszer a napjaimban. Mondjuk a hétvégét pont kihagytuk, de ma reggel megmásfélszereztem az adagot, szerintem most futottam le a kb. Kutyafutta távot. Kicsit döcögősen kezdtem, de aztán belelendültem és még élveztem is. És rájöttem, hogy árnyékban sokkal könnyebb futni, mint a tűző napon. Ha fel bírnék kelni hamarabb, illetve el bírnék indulni 8 előtt, akkor lehet kevésbé kezdenék el szédülni egy idő után... Na mindegy, lényeg, hogy mozgunk kicsit. Remélem ez a mozgás rám is hasonló hatással lesz, mint Pankára - többen megjegyezték ugyanis, hogy szerintük fogyott a kutya. Lehet van benne valami, mostanában lesz aktuális a következő állatorvosi vizit, akkor majd lemérjük.

Ja, mikor már a levezető sétát róttuk, elhaladt mellettem egy futó lány. Panka előtte elkezdett kocogni - gyakran futunk libasorban -, és hiába fütyültem, rám sem bagózott. Aztán egyszer megállt, bevárta a futó lányt, majd zavarodottan nézett, hogy de hát az nem a gazdi! Nagyon cuki volt, ahogy hirtelen nem tudta hova tenni a dolgot! Persze aztán füttyentettem neki még egyet, akkor észrevett, és eszeveszett boldogan robogott vissza hozzám. Nagyon kis mókás volt.

Most teljesen kinyúlva alszik a szőnyegen. Reggeli mozgásigény kipipálva.

Ma ismét rám jött a mehetnék, ám nem jutottunk messzire, csak az Öbölig mentünk. Hallottam egy városi legendát, miszerint az Öböl mellett valahol jobbra, le lehet vinni a vízhez a kutyákat is, de az eddigi felületes próbálkozásaim rendre kudarcot vallottak. Egészen máig, mikor is alaposabban szétnéztünk a bejáratnál, és lám, van egy Kutyafuttató tábla, ami erősen arra utal, hogy innen nem fognak minket kizavarni. A tábla mögött feltűnő 3-5 kutya is ezt erősítette, így megnéztük mi is magunknak a helyet. Lementünk a vízhez csatlakozva a már ott lévő kutyákhoz, de legnagyobb bánatomra Panka még mindig nem az a meglátjuk-a-vizet-és-egyből-beleugrunk típus, bár érdeklődik, belemegy marmagasságig, a lényeg, hogy leérjen a lába. Aztán van az úgy, hogy ez néha nem sikerül, és akkor megbizonyosodhatunk róla, hogy tud ő úszni is, szép, kutyatempókkal, csak ritkán csillogtatja meg ezen tudását. De hiszem, hogy ha elég sűrűn fogja látni a többieket, akkor ő is rá fog jönni, hogy mekkora buli ez! Addig meg szárazföldi patkány marad.

Vannak szabályok, amiket minden kutyának be kell tartania. Pl. nem megyünk be a wc-be (ha csak nincs vihar, és ott a legbiztonságosabb), nem fekszünk be a gazdik ágyába, nem eszünk szemetet és nem eszünk olyan kaját, vagy kajának látszó valamit, amit az oktondi gazdik elérhető helyen hagynak. Néha ezeket a szabályokat kevésbé sikerül betartani, ahogy történt ez ma is. Pankának az utóbbi időben nagyon kinyílt a csipája, a nyári viharok idején hívás nélkül feljön a kanapéra, felmegy az emeletre, és a dörgések idején legtöbbször a lenti wc-ben talál menedéket. És ma a 'nem eszünk meg talált kaját' szabályt is áthágta: megevett 4-6 csokiszeletet és 6 db DentaStixet. A csoki egy része már távozott is, ahol bement, és csak remélni tudom, hogy ennél nagyobb gondot nem fognak okozni az elfogyasztott, erősen hasmenést kiváltó dolgok. A Retriever Rescues lányok szokták írni, hogy a kutya rendre nevel. Valóban, Panka is rendre nevel minket: nem hagyhatunk neki tetsző kaját elől, a régi könyveket is érdemes magasra rakni, illetve az nem elég, hogy összecsomózzuk a szemetest, ki is kell tenni az ajtó elé, vagy egyből le is kell vinni. Még kész szerencse, hogy a cipőink és egyéb dolgaink biztonságban vannak, azokat nem bántja. Ennyi meg talán még belefér, nem? :)

Csak az azt követő fürdés ne lenne. Gondolom valami ilyesmi járt a kutyák fejében, mikor hazaérkezésünk után egyből bedobtuk őket a mosógépbe az extra folt- és szageltávolító programba.

De hogy az elején kezdjem: tegnap dél körülre bírtuk összeszedni magunkat, bepakoltunk 3 napi hideg élelmet és vizet, valamint a kutyákat és a cuccainkat az autóba, és irány valamilyen vízpart. Az RR-es fórumozók ajánlották Velencét és a Dunakeszit is, de én nyilván okosabb vagyok, mint egy ötödikes, ezért Veresegyházra mentünk, mert a neten láttam, hogy az ottani tavak körül van valami tanösvény, és kutyát is lehet vinni. Fogalmam sincs melyik tavat találtuk meg, de az már az első  pillanatban kiderült, hogy itt csak a kutyák, azaz a kutya fog fürdeni, ugyanis tiszta dzsuva volt a víz, meg mindenhol susnyás szegélyezte a tavat, szóval nem is maradtunk csak max. 1-1,5 órát. Ez pont elég volt arra, hogy Panka a feje búbjáig vizes legyen, kihalásszon egy döglött halat a tóból, valamint mindketten belefeküdjenek valamibe, amitől olyan kibírhatatlanul büdösek lettek, hogy már akkor tudtuk: ezt a kirándulást samponos fürdéssel zárjuk. A bűztől eltekintve aranyosak voltak, Scott ismét bekattant és össze-vissza rohangált boldogságában, Panka pedig az összes létező állatot meg akarta nézni, szagolni, kóstolni, tehát ment a kemény vadászat. Meglepő módon szúnyog nem volt egy darab sem, ellenben térdig gázoltunk a nyárfa fehér szöszében, meg amúgy sem akartunk sokáig ott maradni, így átmentünk Dunakeszire a révhez. És ott vertük a fejünket a fába, hogy miért nem ott kezdtük, ugyanis a part szakasztott úgy nézett ki, mint egy Tisza-parti szabadstrand. A fürdést hatóságilag tiltották, nem is nagyon úszkált senki, ellenben több kutya is volt, és senki sem háborgott emiatt. A Duna vize is egész kellemes volt, így mi Tesóval kb. combközépig be is mentünk, hol vittük a kutyákat, hol csalogattuk őket befelé. Legnagyobb meglepetésemre Panka ugyan bejött a vízbe, de nem élvezte annyira, mint gondoltam, és csak addig merészkedett, míg leért a lába. Tud úszni, mert Tesó becipelte addig, ahol már nem ért le a lába, és gyönyörűen kiúszott, de nem volt túl boldog, azt hiszem. Ami ennél is nagyobb meglepetés volt, az Scott viselkedése. Természetesen nem jött be magától a vízbe, ahogy hozzáért a körméhez az aktuális hullám, már ugrott is hátrébb, így vele is kitoltunk: Tesó őt is becipelte. Irtó cuki volt, ahogy Tesó közelítette a vízhez, Scott automatikusan tempózott még a levegőben, amit a vízbeérkezése után is folytatott, így szépen ki is tudott úszni addig, ahol már leért a lába. És ott megállt, nem szaladt ki a partra törölközni, nem háborgott, nem hisztizett, hanem megvárta, míg kiérünk hozzá, és utána is ott maradt, míg mi is ki nem mentünk a partra. Úgy láttuk, annyira nem esett neki rosszul a víz.

Aztán jöttek lovak, akiket Scott megugatott, Panka pedig érdeklődve közelített meg, majd kiszúrta, hogy nem messze tőlünk van egy vadászgörény, és mondanom sem kell, hogy Panka Duna-bulijának ott lett vége. Onnantól kezdve bármit csinálhattunk, csak a görényt figyelte, és egy idő után már mi magunk is untuk a folyamatos fegyelmezést, mert nyilván nem nagyon lett volna jó üzlet a kisállatnak, ha Panka közelebbről is megismerkedik vele (lásd zsakbakutya.blog.hu/2010/11/23/im_memoriam_octodon_degus).

Már épp kezdtünk készülődni, hogy lassan akár haza is kocsikázhatnánk, mikor jött Pest felől egy marha nagy hajó. Elment előttünk, majd nem sokkal észrevettem, hogy "jé, hova tűnt a víz?". A nagy hajó ugyanis jött, látott, és beszippantotta a sok Dunát. Hirtelen mindenki elkezdett pakolni a környékünkön, amit mi végigasszisztáltunk, mikor szólt egy pasi, hogy mindjárt visszajön a víz, és marha gyorsan pakoljunk fentebb. Ezután kb. arra volt időnk, hogy a laptopot és a táskát felkapjuk, a gyékényeket, a papucsokat, Tesó törölközőjét és a ruháit már vitte is a víz! Nagyon mókás volt, úgy kellett összeszedegetni mindent, és nyilván minden tiszta víz lett. A fontosabb cuccokat szerencsére épp időben felkaptuk, de szerintem egy életre megjegyeztük, hogy ha folyásiránnyal ellentétesen jön egy marha nagy hajó, ami után hirtelen eltűnik a víz, akkor az a víz, mint a Ludas Matyiban, háromszorosan fog visszajönni! :) Ezután már egyértelmű volt, hogy ideje mennünk, így betessékeltük az ebeket az autóba, Tesó maga köré tekert egy plédet, és így még pont elkerültük a klasszikus nyári záport, ami hatalmas cseppekkel áztat mindent teljesen el. Itthon aztán fürdés, először a kutyák, majd mi is, majd a cuccok is. Nagyon vicces volt, meg jó kis hely ez a Dunakeszi, még biztos visszamegyünk.

Készítettünk pár képet és videót a napról, íme:

Mikor Pankát örökbefogadtuk, nem titkolt célom az volt, hogy mindenhova tudjam magammal vinni. A mindenhova a kocsmákat is jelenti természetesen :) Tavaly augusztus óta most jött el az alkalom, hogy - igaz, 1-2 pohár sangria után - úgy döntsek, nézzük meg, hogyan mulat az éjszakában a kutya. Lehet nem a legjobb helyet választottam, lehet a Gödör kicsit zsúfolt első próbának. Lehet ezért is bírta Panka csak kb. 1 órán keresztül a székek közti életet, így kénytelenek voltunk Zoli segítségét kérni, és hazaszállíttatni a megszeppent ebet a kis kocsmatöltelékkel - mert természetesen Scott is jött velünk. Tanultunk a hibából, ha legközelebb kocsmába viszem a csajszit, akkor az csak kicsi, nyugis, kevésbé zsúfolt hely lesz.

Ma reggel kicsit izgatottan keltem és kb. 20 percig válogattam a sportpólóim közül, hogy melyik legyen a szerencsés, akit ország-világnak megmutatok - a Futta mégsem a Duna-part! :) Végül Zoli egyik vékony piros pólója nyert, amit a regisztrálás után vehettem is át, hisz kaptunk egyen pólót. Elől a támogatók feltüntetve, hátul a KutyaFutta logó jó nagyban. Mivel Panka örökbefogadott, így ő kapott egy Pedigree Örökbefogadási Programos kendőt is, bár magának a programnak vajmi kevés köze volt Pankához és az ő új életéhez - max. nagyon közvetve. Viszonylag korán, 9.30-ra kimentünk, megkaptuk az 541-es rajtszámot, a fent említett külcsíny cuccokat, majd vagy 1,5 órán keresztül sétáltunk, nézelődtünk, mosolyogtunk a csirió mennyiségű kutyára és - legalábbis én - figyeltem, hogy vajh melyik kutyás gazdi induló és melyik "csak" sétáltató. A nagy meleg miatt felforrósodtak Panka futóművei is, így lehűtötte őket picit a műjégpályán idén kialakított csónakázóban. Vicces volt, ahogy másik két kutyával együtt rohangászik a vízben, markoló/pelikán módjára felszívva a vizet. Zoli a start előtt nem sokkal hazajött, mi pedig elkezdtünk a gyülekező felé somfordálni. 11-re már elég szép mennyiségű kutya gyűlt össze, a rajtszámokból ítélve vagy 300 "sima" és vagy 150 örökbefogadott ebzet tolongott a rajtvonal mögött. Vagy még több :)

11-kor indultak a profik, kb. 5 páros, majd utánuk nem sokkal az amatőrök. Kifejezetten felemelő érzés volt nekilódulni a tömeggel, mosolyognom kellett a boldogságtól. Ez a dopping ugyan nem tartott sokáig, és kb. 2 km után meg is kellett állnom, mert a nagy meleg és az edzetlenségem hatására elkezdtem szédülni, de még ez sem zavart, mert Panka egyszerűen csodálatosan viselkedett. Boldogan futott és sétált mellettem, a többi kutyát békén hagyta. Szerencsére nem igazolódott be a legnagyobb félelmem, azaz nem rohangált keresztbe-kasul, hanem felvette a tempót és csak rótta a métereket mellettem, mögöttem, előttem, pont a lábam alatt. A cél előtt kb. 500 méterrel azért ismét elkezdtünk futni, nehogy már azt higgyék a népek, hogy mi csak úgy lézengünk a pályán. Már majdnem beértünk, mikor egy tacskós kislány suhant el mellettünk, úgy tűnt a tacsi extázisba került a célbaérőket fogadó tömegtől, mert úgy nekiiramodott, mintha legalábbis a vacsija lenne a célvonal mögött. Ettől Pankának is megjött a kedve, így az utolsó 10 métert nyargalva/rohanva tettük meg. Mintha időre futottunk volna és a végét még meg akartuk volna húzni. A tömegen túl kaptunk ásványvizet, egy csomag DentaStixet és egy Snickerst is. Mivel Pankának megy a hasa a fogtisztítóktól, ezért majd Scottnak adjuk a csomag nagy részét, de a befutás után igazán megérdemelt egyet, amit boldogan el is majszolt. Ivott egy kis vizet is, majd megkerestük az egyik kirakott nagy vödröt, amibe nyilván ismét futóműmosást hajtott végre ivás kíséretében a környező emberek nagy derültségére. Nem maradtunk sokáig, az eredményhirdetést és a Népszigeti Kutyasuli bemutatóját már nem vártuk meg, mert készült itthon az ebéd és egyébként is elég jól kisétáltuk/rohangáltuk magunkat, ideje volt pihenni.

Az autóban ismét vigyoroghatnékom támadt, mikor belegondoltam, hogy Panka mennyire tökéletesen viselkedett. Gyakorlatilag akkor tudott volna még jobb lenni, ha gondolatolvasó. A verseny előtt legtöbbször szabadon bóklászott, ismerkedett a többi kutyával, mikor bementünk a dzsumbujba, akkor rácsatoltam kis időre a pórázt, de még a regisztrációs sátor előtti sorban állást is jól tűrte. A versenyen az, hogy flexivel mentünk, valószínűleg a legjobb ötlet volt, mert így nem kellett azzal szenvednem, hogyan fogjam meg a póráz fennmaradó részét, mikor közel van, és hogyan engedjem lazábbra, ha távolabb fut a lány. Persze így is beleakadtunk párszor vagy kutyába, vagy pórázba, vagy emberbe, de mivel itt mindenki kutyabolond volt, ez senkit sem zavart. Legnagyobb meglepetésemre a rajt előtti tumultusban sem volt pórázrángatás, kutyák után rohangálás, mintha értette volna Panka, hogy most koncentrálni kell, max. egy futóműmosás és egy gyors ismerkedés fér bele. Nagyon kis cuki volt, mikor rájött, hogy a többiek is kaptak DentaStixet és csokit is, így veszettül elkezdett sasolni, hogy a saját adagján túl honnan szerezhetne utánpótlást. Jól csinálta, mert kapott pár falatot, még a Népsziget sulisok jutiadagját is megdézsmálta. Na pl. ezen kell még dolgoznunk :D

Itthon, ahogy megérezte a szőnyeget a lába alatt, egyből el is dőlt. Gyakorlatilag 1 órával ezelőttig (azaz délután 5-ig) csak a szemét mozgatta, annyira ki volt nyúlva. Most is szerintem csak azért van mozgolódás, mert lóg a vihar lába, dörög az ég, és az ilyen megmagyarázhatatlan dolgot, mint pl. égszakadás, földindulás és tűzijáték, Panker igen rosszul viseli.

Zoli készített 3 képet a felszerelkezett párosunkról, a rajt előtt pedig én lőttem el kettőt a tömegről.

Először is a futásról: még mindig szenvedek, hiába, no, ezt a szép súlyt cipelni gyorsan nem kis teljesítmény a szervezetemtől... Végül nem növeltem a távot, maradtam a kb. 2 km-nél. Majd holnap a verseny hevében és a többiek hatására talán sikerülni fog lefutni mind a hármat. Remélem a csapatszellem majd Pankára is hatással lesz, mert tisztára kidöglik ő is, mire hazaérünk. Ezt nem is értem...

Másik gondolat Pankáról. Ez most, a séta közben merült fel bennem. Panka majdnem 1 évig volt menhelyen, rajtunk kívül egyszer érdeklődtek utána telefonon, pedig a képei nagyon jók, igazán ígéretesek voltak. Ehhez képest tojtak a kis fejére. Ami azért is meglepő, mert az elmúlt 9 hónapban annyian dicsérték meg, mondván, hogy milyen szép, hogy megszámolni sem tudnám. Viszont ma az jutott eszembe, hogy lehet azért dicsérik meg, mert "szegény gazdi, hadd higgye, hogy szép kutyája van..." Bár ezt azért nem tartom valószínűleg, de már annyira sok pozitív visszajelzés érkezik, hogy nem tudom hova tenni :) Kishitűség rulez!

A harmadik gondolatot elfelejtettem, de időközben jött helyette újabb történés: ismét találtam egy kullancsot Pankában. A két lába között, már majdnem a popsijánál volt. Még viszonylag friss lehetett, mert bár nem vagyok nagy kullancs szakértő, de azért ez messze nem volt annyira tele cuccal, mint az első "kavics". Lényeg, hogy a csajszi elég kooperatív volt, csak picit méltatlankodott a kényelmetlen pozíció miatt, de hagyta magát kullancstalanítani. Viszont sikerült olyan ügyesen kiszednem, hogy a feje benne maradt. Mindig, mindenki ettől óv, azért remélem nagyon nagy baj nem lesz belőle. Mindenesetre nagyon fogom figyelni a helyét.

Holnap verseny, jejj! Vasárnap pedig a jól megérdemelt pihenésünket remélhetőleg egy bányató mellett fogjuk tölteni, ahol mi és a kutyák is tudnak fürdeni. Mondjuk a kutyákat felesleges többet számba tenni, mert Scott hamarabb tanul meg repülni, mint hogy vízbe jöjjön, szóval ő fog vigyázni a cuccainkra, míg mi hűsölünk :)

Igaz, már volt egy ilyen című bejegyzésem kb. 9 hónappal ezelőtt, de akkor a T Panka érkezését jelentette, ez esetben viszont A Futtát. Járunk szorgalmasan - bár kevésbé lelkesen - futni, egyik nap kevésbé halok meg a 2. km végére, másik nap jobban. Azt terveztem, hogy holnap kivételesen lefutok még egy 1 km-es szakaszt, csak hogy tudjam, mennyi is az az 3 km. Bár nem tudom, mennyire okos dolog így "rágyúrni" a távra, lehet inkább rá kéne pihennem :D No majd meglátjuk melyik lábbal kelek.

Panka egyébként továbbra is szeret futkosni, és észrevettem, hogy az ő galopp tempója nagyjából olyan, mint az én "futó" tempóm, így remélem szombaton tökéletes összhangban fogjuk róni a métereket.

Ami nehezíti a dolgot, hogy már hosszú évek óta küzdök május közepétől június végéig - azaz a nyárfa virágzásának teljes időszakában - a francos allergiával. A legdurvább időszakban szó szerint nem érdemes elvenni a papírzsepit az orromtól, és a Duna-part és a Városliget is tele van nyárfával, legnagyobb boldogságomra. Lehet meg kellene tanulnom a focista orrfújást szombatig... Na erre azért még alszom egyet  :)

Ma levezettem egy fél országnyit. Kezdtem Pesten, majd le Fehérvárra a régi 7-esen, ott összeszedtem egy Liza nevű kedves, csöpp golden lányt, majd elmentem Várpalotára, mire rájöttem, hogy nagyon rossz irányba tartok. Egészen Fehérvárig kellett vissza mennem, ott is keveregtem vagy fél órát mire megtaláltam a 811-es utat Bicske felé. Onnan már viszonylag egyszerű volt, csak egyszer fordultam meg majdnem :) Röpke 2-2,5 óra alatt oda is értem Esztergomba Fruzsihoz, ahol leadtam a kutyát. Most pár napig megfigyelés alatt lesz, mert a fehérvári gyepin köhögött és hányt, aztán kerülhet ideigleneshez és lehet aktív gazdikereső. Nagyon aranyos kiskutya, olyan 20 kg körüli lehet. Az autóban pár perc alatt megtalálta a kényelmes pozíciót, ahonnan fel sem állt 2-2,5 óráig. Lőttem is egy béna piroslámpánálállós képet:

Csak jelzem, hogy közepesen csepegő esőben is voltunk futni. Bár azt hiszem, ez főleg az én érdemem, Pankát nem zavarja a víz sem alatta, sem felette, neki mindig van kedves sétálni. A mai "nézd már, a kutyán ruha van!" pillantásokat is megkaptuk, ugyanis Panka télikabátjának a bélése kivehető, nagyszerű esőkabáttá alakítva azt. És ki az, aki szereti az ázott kutya szagot? Én speciel nem, ezért inkább bevállalom a lesajnáló tekinteteket, viszont egy a testfelületének nagy részén szárazon maradt kutyával térek haza, ami egy lakáseb esetében nem elhanyagolható.

Még mindig nem próbáltuk ki a pórázos közös futást, remélem, holnapra eláll az eső, és legalább pár méterre össze tudjuk kötni magunkat - ma az esőben nem nagyon forszíroztam volna, örültem, hogy ki tudtam kerülni a pocsolyákat.

Most várom az endorfin-hullámot, reggel elég rossz kedvvel keltem, bíztam benne, hogy a futástól jobb lesz. Eddig semmi, még mindig a béka popsija alatt vagyok. Már csak abban bízok, hogy a mai küldetésem után boldogságosság lesz --> golden szállítóvá avanzsáltam, legalábbis erre az egy napra. Részletek később.

Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy találkoztunk az egyik 3 kutyás gazdival, akinek büszkén meséltem, hogy a Kutyafuttára edzünk, mire figyelmeztetett, nehogy túlterheljem a szervezetem, továbbá (nem ezekkel a szavakkal fogalmazta meg, de a lényeg az volt, hogy) a súlyosabb egyéniségeknek csak nagyon piánóban érdemes futkosni. Hát, ennyit arról, hogy nem vagyok nagydarab, csak picit kerekebb az átlagnál... Lehet ez is okozója a békapopsiszagolgatásnak...? A fészbukról az egyik ismerőstől lopva: hangulat = időjárás.