Zsákbakutya 2011.11.01. 10:26

Rose

Ahogy az előző bejegyzésben említettem, bővült a család. Egy fekete (végre!!!), hatttttalmas, gyönyörű, 7 éves leányzóval, akit a tenyésztő lányától hoztam el - elárverezik a házát, meg kell válnia a kutyájától (bár a dagi kis francia buldog tud maradni, ez kicsit fura, de mindegy...). A lényeg, hogy Rose múlt szombat óta erősíti kis csajos csapatunkat, és egy tündér! Ahogy ex-gazdi fogalmazott, van rajta némi "téli kondi", meg a mozgásán látszik is, hogy már 7 éves, én mégis abban reménykedem, hogy fel tudom hozni a lányt szigetkörös kondira is. Ennek érdekében reggelente ő is jön velünk a Duna-partra futkosni, amit egyelőre még csak nehezen bír, de a picit kevesebb kaja, a sokkal több mozgás és séta hatására szerintem pár hét, és látványos eredményeket fogunk produkálni.

(Kis beszúrás: futóbolond lettem, igaz lassú, 6-7 perces km-eket futok, de így végre megállás nélkül bírom futni a szigetkört! Jejj! :D Panka a sok futás hatására visszafiatalodott, olyan aktív, mint tavaly augusztus óta még soha! Szerintem neki is jót tesz a sport. Beszúrás vége.)

Ő eddig a negyedik ideiglenes lányom, és egyelőre még nála sem érzem azt, hogy akkora szerelem lenne, hogy ne tudjam elengedni. Kedves, bújós, de nem tolakodó, lelkes, pörgős is tud lenni, ha meglát egy másik kutyát, kicsit neveletlen - vagy tojik a fejemre -, de egy nagyon jó kutya. Meglátjuk, hogy pár hét múlva mit mondok róla, oda tudom-e adni másnak, vagy elvesztem a naaaagy, barna szemekben :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsakbakutya.blog.hu/api/trackback/id/tr193344342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása