Az egyik a vihartól, a másik a többi kutyától fél. Az egyik imádja a fajtársait, nagyon jól kijön velük, rá lehet magunkat bízni az ő ítéletére - jó, rossz, vagy csúf a kutya. A másik annyira városi kutya, hogy szó szerint az orra előtt mehet el a busz, vagy az M7-es komplett forgalma, őt akkor sem hozza ki a sodrából - legfeljebb felkapja a swung és tovarepíti mind a 9 kilóját.

Az egyik azonban ahogy meghallja az első kicsi dörgéseket, inába száll a bátorsága, a legfurább helyeken keres menedéket a beazonosíthatatlan hang elől. Pofátlanul felmászik a kanapéra, bebújik az asztal alá, beköltözik a legkisebb helységbe, hogy közelebbről is szemügyre vegye a csempe nemlétező mintázatát, míg a 9 kilós haverja legbékésebb álmát alussza.

Nem lehet összegyúrni a két kutyát? Vagy legalább kicsit megcserélni 1-2 tulajdonságukat? Vagy meg tudja nekem mondani valaki a tuti receptet durranás-dörgésfélés ellen? Mert ha így marad, nagyon hosszú nyárnak nézünk elébe...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.