Gini/Bori hazatalálása és a hirtelen jött temérdek szabadidő hatására úgy gondoltam, jó ötlet folytatni a retriever fajtamentést. Zoli nem volt túl lelkes, de beleegyezett a dologba, így ismét bővült a család ideiglenesen. A mostai leányzó (mert Scott miatt csak leányzó jöhet számításba) egy idősödő, szeretetéhes golden retriever. Ezúttal próbáltunk jobb nevet kitalálni (nem hiszem, hogy sikerült...), így az RR-es lányokkal közösen megszavazva Kate néven fog futni az öreglány. A sztorija a következő:

December 31-én találták a III. kerületben. Egy hölgy és az anyukája befogadta, majd valahogy az RR látókörébe került, akik megpróbálták elkérni a kutyát. Süket fülekre talált a kérés, így két opció maradt: a hölgyre bízzák a gazdikeresést és lemondanak a kutyáról, vagy valaki eljátsza a "cukigazdi" szerepet. Mivel színészkedni nagyon nem tudok, kicsit félve ugyan, de bevállaltam, hogy megpróbálom. A hölgy teljesen bevette a sztorit (nem kamuztam sokat!), így szerda este elhozhattuk Kate-et. Az elmúlt 1 hónapban kinti-benti kutyaként élt, de hogy őszinte legyek, el sem tudom képzelni, hogy bírtak vele meglenni a lakásban, mert a kutya iszonyat büdös volt, koszos is, és simogatás után az embernek kézmoshatnékja volt egyfolytában. (Itt kitérnék kicsit a kinti és benti kutyák közti különbségre: egy jól karbantartott benti kutya simogatása után nem marad az ember kezén sötét kosz, jó eséllyel nem érzi feltétlenül azt, hogy kézmosás előtt ő pedig semmihez sem tud érni. Egy klasszik kinti kutyánál ez ugye másképp van: ritkábban fürdik, valószínüleg kellőképp koszos ahhoz, hogy a simogatást kézmosás kövesse minden egyes alkalom után.) Így nem kerülhette el a sorsát: csütörtök délután megfürdettük. Nem élvezte annyira, de megadóan tűrte, még a 20-25 perces hajszárítást is. Majd még kb. 1 órán keresztül fésülgettem, amit már természetesen örömmel fogadott. Így a büdös, koszmók kutya alól előkerült egy gyönyörű, tiszta, jó illatú golden. A változás mondjuk annyira nem látványos, hogy before-after képet érdemelt volna, de most már hajlandó vagyok - a kutya óhajának eleget téve - egyfolytában simogatni. A csütörtöki fürcsike után péntek este mentünk állatorvoshoz ivartalanításra, fogkőeltávolításra, chipbeültetésre, fültisztításra és egy általános kivizsgálásra. A fentiek közül igazából csak az ivartalanítás hagyott maradandó nyomot, még most is lábadozunk. Mivel az otthoni srácokat (Pongó, Csoki, Sütike) nem ivartalaníttatuk, nagyobb műtétjük se nagyon volt, Panka meg jó eséllyel már túl van ezen, így sok tapasztalatom nem volt a lábadozás körüli teendőkben. RR Saci ellátott mindenféle tanáccsal (örök hála érte!), bár sajnos így sem tudtuk elkerülni a legkedvesebb mellékhatást: a hányást. Mondta, hogy műtét után a kutyák egyfolytában innának, de nem marad meg bennük, ezért aznap este, de még köv. reggel se adjak Kate-nek inni. Ezt rögtön ott buktam be, hogy miután hazajöttünk, annyira fáradt voltam, hogy a késő esti séta előtt aludtam kicsit a kanapén, majd arra riadtam fel, hogy a kutya iszik, majd hány. 1. alkalom. Feltakarítás, esti séta, alvás - legalábbis alvásra törekvés. Kate nem tudott rendesen lefeküdni, ezért vagy Tesóval együtt döntöttük le finoman a lábáról, vagy saját magát is megtrükközve vett vízszintes pózt fel az éjszaka folyamán többször. Nagyon rosszul aludtunk, ő is, Panka is, én is. Sokat mászkált, vizet keresett, látszott rajta, hogy szarul van. Majd' megszakadt a szívem. Hajnalban arra keltem, hogy Panka topog, irtó izgatott volt, így gondoltam jobb gyorsan lemenni. Előtte adtam Kate-nek egy kis vizet, hátha már nem jön ki belőle. Csóri Pankának brutál hasmenése volt, alig bírta ki a liftet és tudta visszatartani a bokorig. De sikerült, amiért iszonyú hálás vagyok, mert egy tündér, hogy jelez, ha gondja van! Megnyugodva jöttünk vissza, nem számítva a következő, 2-es számú hányásra. Majd a 3-asra... Feltakarítás, reggeli séta, kezdődött a nap. 24 óra mérlege így 3 hányás és egy hasmas, amit még előző éjszaka produkált valamelyik leányzó - nem büszkélkedett egyik sem a produktummal, így nem lett meg a gazdája. Szerencsére az összes cucc a kőre ment, meg sem közelítve a szőnyeget, amiért külön köszönetet érdemel mindkét csajszi! Azt hiszem ilyesmi lehet az egyedülálló anyák helyzete 2 óvodás korú, beteg gyerekkel. Egy élmény.

Azóta alakulunk, mint púpos gyerek, egyre aktívabban sétál, egyre jobban néz ki, egyre többet piszkálja a sebét, így holnap beruházunk egy csini gallérra is.

Íme néhány kép Kate-ről:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.