Tegnap volt nálunk Fanni látogatóban, megismerkedett Pankával, én pedig ámulhattam egyre növő hasán. Mindkettőnk szeme fénye jól viselkedett:) A nagy beszélgetésben és régi, vicces képek nézegetésében annyira elszaladt az idő, hogy 4 körül tudtunk elindulni Zolihoz. Akartam még egy kisebb sétát tenni Pankusszal, de kb. 20 perc volt, mire leimádkoztam a lépcsőn. Tehát nem csak a lift a félelem, a lépcső is. Úgy vesszük észre, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott kutya - lakáson belül. Viszont ahogy el akarjuk hagyni a biztos pontot, rögtön ideges lesz, és csak nagyonagyonagyon nehezen tudjuk levinni a földszintre. Ahol aztán rájön, hogy ja, hogy most sétálunk?, és egyből csóvál, vigyorog, menne, mint a bolond:) Lényeg, hogy tegnap 5-re mentünk Zolihoz, még beugrottunk a Fressnapf-ba, mert a suliba sima nyakörv kell, és kell(ett volna) venni klikkert is, majd utána irány ki Vác. Az első 3 percben megint mászott mindenhova, majd rájött, hogy a hátsó ülés sokkal kényelmesebb, és be is aludt gyorsan. Én persze nyilván nagyon jól felkészültem (=fogalmam sem volt merre van a suli), így kb. 30 perccel a tervezett érkezés után futottunk be. Mivel hétköznap este volt, összesen max. 5-6 kutya volt a suliban, volt, aki agilityzett, volt, aki ugyanúgy ismerkedni ment, mint mi. Panka egész jó volt, néha felborzolta a szőrét a hátán és a popsijánál, akkor rá kellett szólni finoman és lesimogatni neki. De amúgy olyan kis felszabadultan, önfeledten rohangált, mint egy 1 éves kölyök:) Volt ott két whippet (imádom ezeket a "girnyó" kutyákat!), meg egy Lessie is. Mondta a csajszi, hogy nem lesz gond vele, a pár borzoláson kívül jól viselkedik, még pisilt is!!! (ami ugye nálunk még nagy szám sajna...) Ellátott pár jótanáccsal: ne a fejét simogassuk, mint egy kis ölebnek, hanem az oldalát paskoljuk, ha jól csinál valamit, ha elengedjük és nem jön vissza, induljunk el a másik irányba, akkor tuti jönni fog utánunk (soha ne felé közelítsünk, mert akkor kergetőzős játéknak véli a dolgot), és a legfontosabb: nagyon nagy türelemmel próbáljuk megszoktatni a liftezést a leányzóval. Tegnap este egész könnyen beszállt, valahogy felfelé könnyebben jön, viszont ma reggel megint 20 percig kellett Zolinak imádkoznia, míg leértek a földszintre. Mikor hazaértek felhívott, hogy menjek le, mert nem száll be a liftbe. Ahogy engem meglátott, egyből jött be, szóval vissza nem volt gond. Amúgy Zoli tegnap kijelentette, hogy ma reggel egyedül szeretné levinni a kutyát sétálni. Annyira aranyos, hogy kezdi megszeretni, és lelkesedik ő is, csak a maga tempójában és módján (és mivel nem olvassa a blogot, azt írok róla, amit csak akarok:) Szerintem még pár nap és legalább annyira szerelmes lesz, mint én! Pont most  hívott, hogy lehet a kutya a sötéttől és a magasságtól fél és nem a lépcsőtől és lifftől, mert az aluljáróban gyönyörűen lépcsőzik. Tehát foglalkoztatja a dolog és még a téliszalámiját is felajánlja jutifalatnak! Mondhatja ő, hogy csak "elvan" a kutyával, de szerintem azon már túl vagyunk:) )

Ja, suli. Jövő hétfőn megyünk ismét, szintén este. Mivel 6-ig dolgozom, 7-nél hamarabb tuti nem fogunk kiérni. Jobb lenne, ha közelebb lennének..., egyrészt nagyon sok idő, másrészt nagyon sok üzemanyag, mire kiérünk. De ez egy olyan befektetés, ami a következő 6-10 évben fog megtérülni. Ja, még egy dolog: a kiképző (nem szeretem ezt a szót) csajszi szerint labrador keverék Panka, és kétségtelen, hogy van benne valami. Labrador-német vizsla (fehér pöttyösek a hátsó lábfejei:) és úszóhártyás a lába!)

Összefoglalva: autóban csodásan utazik, miután leellenőrzi a saját lábával, orrával, hogy mindketten bent ülünk, a lakásban prímán elvan (most 5 percenként változtat pozíciót: egyszer napozik, majd árnyékba megy), eddig szobatiszta, nem rámol, a többi kutyához mindig oda kell menni, de csak egy szagolgatás erejéig, utána mehetünk is tovább. Sajnos nagyon úgy néz ki nem bírtam az elméletet a gyakorlatban is alkalmazni, van egy csomó jele annak, hogy még nem vagyunk falkavezérek: a félelmei, melyek majd elmúlnak, ahogy megbízik bennünk, a sétálás módja, ugyanis legtöbbször ő megy elől és néha picit húz, valamint a pánik, ami akkor van, ha autóban vagyunk és valamelyikőnk kiszáll a kocsiból. Akkor úgy megy "körbe", figyel, hogy merre tekergünk, vásott kölykök, mintha ő lenne felelős értünk, ő lenne a főnök. Ma veszek egy klikkert, tényleg elmegyek dokihoz - azaz itthon hagyom pár órára, nem csak pár percre -, és a következő pár napban megpróbáljuk erősíteni a bizadalmát irányunkba. Jövő héten pedig iszonyú sok okosat fogunk tanulni, már alig várom!

A liftbe szoktatás technikájáról kicsit később írok, itthon is kell tenni-venni, meg délelőtt még el szeretném vinni a kutyafuttatóba, hátha a szabadságtól megrészegülve labdázni is tudunk picit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.