Ma volt pontosan egy éve, hogy elhoztuk Pankát Vácról. Azóta iszonyú sok dolog történt, melyek nagy részét megosztottam veletek itt, a zsákbakutyán is, és millió apróság, amik csak nekem fontosak. Iszonyú jó döntés volt pont Pankát elhozni, bár ezt akkor nyilván nem tudtuk, nem is tudhattuk még. Azt nem állítom, hogy minden percét élveztem és Panka csodálatos álomkutya, aki így tökéletes, ahogy van, de nagyon nagyon jó alap, amiből remélhetőleg csodálatos álomkutyát faragok :) 

Borzasztó még belegondolni is, hogy ha még pár hétig maradnia kellett volna a menhelyen, lehet, hogy a következő altatási körbe már ő is beleesett volna, hisz rajtunk kívül más nem érdeklődött iránta. Ilyenkor az ember elgondolkodik a dolgok sorsszerűségén. Pl. itt van Dunno, akivel ki tudja, mi lett volna, ha nem szedem össze, vasárnap óta meg már boldogan él az új családjával. Vagy a vasárnap este összeszedett Herceg, akinek egyébként megvan a gazdája, ma reggel hívott, vissza is adtam neki a kutyát. Mi van, ha nem jön fel velünk a lakásba, vagy nem viszem vissza magammal a Normafához, vagy más találja meg, mondjuk egy olyan család, akinek eszébe sem jut az eredeti gazdit keresgélni...? Itt most nem magamat akarom isteníteni, szerencsére sokan megteszik ugyanezt egy-egy kutyáért, csak érdemes belegondolni, hogy mindennek oka van.

A szülinapot egyébként szűk családi körben, azaz kettesben töltöttük, töltjük Pankával, igaz, ünnepi menüt szolgáltam fel: direkt neki pirítottam csirkemájat és láss csodát, imádta! Na leviszem egy ünnepi eü szünetre, aztán a napot megkoronázandó, alszunk egy ünnepit :) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.