Csak jelzem, hogy közepesen csepegő esőben is voltunk futni. Bár azt hiszem, ez főleg az én érdemem, Pankát nem zavarja a víz sem alatta, sem felette, neki mindig van kedves sétálni. A mai "nézd már, a kutyán ruha van!" pillantásokat is megkaptuk, ugyanis Panka télikabátjának a bélése kivehető, nagyszerű esőkabáttá alakítva azt. És ki az, aki szereti az ázott kutya szagot? Én speciel nem, ezért inkább bevállalom a lesajnáló tekinteteket, viszont egy a testfelületének nagy részén szárazon maradt kutyával térek haza, ami egy lakáseb esetében nem elhanyagolható.

Még mindig nem próbáltuk ki a pórázos közös futást, remélem, holnapra eláll az eső, és legalább pár méterre össze tudjuk kötni magunkat - ma az esőben nem nagyon forszíroztam volna, örültem, hogy ki tudtam kerülni a pocsolyákat.

Most várom az endorfin-hullámot, reggel elég rossz kedvvel keltem, bíztam benne, hogy a futástól jobb lesz. Eddig semmi, még mindig a béka popsija alatt vagyok. Már csak abban bízok, hogy a mai küldetésem után boldogságosság lesz --> golden szállítóvá avanzsáltam, legalábbis erre az egy napra. Részletek később.

Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy találkoztunk az egyik 3 kutyás gazdival, akinek büszkén meséltem, hogy a Kutyafuttára edzünk, mire figyelmeztetett, nehogy túlterheljem a szervezetem, továbbá (nem ezekkel a szavakkal fogalmazta meg, de a lényeg az volt, hogy) a súlyosabb egyéniségeknek csak nagyon piánóban érdemes futkosni. Hát, ennyit arról, hogy nem vagyok nagydarab, csak picit kerekebb az átlagnál... Lehet ez is okozója a békapopsiszagolgatásnak...? A fészbukról az egyik ismerőstől lopva: hangulat = időjárás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.